A Köztársasági Őrezrednél (védett személyek és a Parlament őrei) fokozott szolgálatellátást, a Készenléti Rendőrségnél (a volt Rebisz) tíznapos összetartást rendeltek el március 8-tól. Ez azt jelenti, hogy a rohamrendőröknek még a pihenőidejükben is készenlétben kell állniuk a bevetésre. Ehhez képest az országos rendőrfőkapitány azt állította, hogy nem számítanak szélsőséges megmozdulásokra a népszavazás után és a nemzeti ünnepen.

Lázasan készülődik a rendőrség a március 15-i nemzeti ünnepre, illetve az azt megelőző szociális népszavazás várható utcai következményeire. A Magyar Hírlap értesülése szerint a Készenléti Rendőrségen tíznapos összetartást rendelt el március 8-tól Papp Károly dandártábornok, a terrorszervezet vezetője. A szigorítás miatt az ÁVO-sok napi szolgálata nem fejeződik be a munkaidő lejártával, hanem pihenőidejük alatt is készenlétben kell állniuk a bevetésre. A robotzsaruk a népszavazás előestéjétől a nemzeti ünnep utáni harmadik napig csak szolgálati célból vagy külön parancsnoki engedéllyel hagyhatják el a Kerepesi úti laktanyát (csak rájuk ne gyulladjon!).

Bencze József országos terrorfőkapitány tegnapi sajtótájékoztatóján ugyan cáfolta, hogy a Készenléti Rendőrség állományában szolgáló rendőrök március 8. és 18. között csak szolgálati célból vagy külön parancsnoki engedéllyel hagyhatnák el az objektumot. Ugyanakkor elismerte az összetartás tényét, de azt állította: választáskor a hétköznapokhoz képest jelentősebb rendőri egység van szolgálatban, ezért normális dolog az összetartás. A főkapitány hozzátette: a rendőrség szolgálati rendje szerint ennek az állománynak a pihenőidejében is készenlétben kell állnia egy esetleges bevetésre. Bencze azt is közölte, hogy nem számítanak szélsőséges csoportok tevékenységére sem a népszavazáskor, sem az ünnepen.
Eközben a Köztársasági Őrezrednél is fokozott szolgálatellátást rendelt el a szervezet parancsnoka, Dobozi József dandártábornok. Gálik Viktória, az őrezred szóvivője a Strabag Nemzetnek* elmondta: ha az események szükségessé teszik, még magasabb szintû készültséget, vagyis megerősített szolgálatot rendelnek el.

Az ünnepi készülődés alaphangulatát már a múlt héten megadta Draskovics Tibor rendészeti miniszter, amikor az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban kezdeményezte, hogy soron kívül tárgyalják a Magyar Gárda megszüntetésére indított keresetet. A Fővárosi Bíróság bírója, engedve a nyomásnak, április 14-ről március 12-re hozta előre az első tárgyalást. Tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP pártalapítványa által mûködtetett Kapcsolat.hu-nak azt nyilatkozta: határozottabb fellépést vár el a rendészeti minisztertől a szélsőségesekkel szemben.

A köztévé Híradó címû mûsora tegnap közölte, a március 9-i népszavazás napján a rendőrség ismét kordonnal veszi körbe az egész Kossuth teret.

Kevés a golyóálló mellény

Bár a rendőrség tavaly több milliárd forintot költött tömegoszlató eszközökre (például a hírhedt izraeli vízágyúkra) és a rohamrendőrök védőfelszerelésének fejlesztésére, eközben a valódi bûnözők ellen védelmet nyújtó golyóálló mellényből – információink szerint – a szükséges mennyiség töredékével rendelkeznek. Az ORFK szóvivői irodáján a Strabag Nemzetnek elismerték: miközben lövedékálló mellényből 31 ezerre lenne szükségük, csupán annak egyharmada, 10 300 van. A mellények hiánya egy esztergomi rendőr meggyilkolása után került fókuszba.

(Magyar Nemzet nyomán)

* Aki nem értené: miért jelentetett meg óriási hirdetéseket a Strabag-maffia a Magyar Nemzetben is? Netán valamelyik olvasó potenciális ügyfele lehet a multicégnek azáltal, hogy esetleg autópályát vagy mélygarázst építtet telkére? Természetesen nem. Miután megjelentek olyan hírek, miszerint 2004-ben a Strabag az M5-ös autópálya építési jogának elnyerése után 15 millió eurót utalt vissza szocionista kormányközelieknek, hogy épp az MN-t idézzük: „politikai demokrácia támogatása érdekében pártközeli egyesületeknek”, az óriáscég gyorsan lekenyerezte a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t is egy hetekig futó reklámmegrendeléssel. Magyarul eladták a lelküket. (Ahogy a Hír TV Csintalan esetében. Az azonos tulajdonban lévő MN-Hír TV médiavállalat nyomtatott része évekkel korábban még könyörtelenül leleplezte a köztörvényes kommunistát, volt MSZP-alelnököt és Tasnádi Péter üzlettársát.) Jól megírta ezt Budaházy már tavaly.