Mindenekelőtt szeretném kifejezni hálámat és tiszteletemet azon nemzettársaimnak, akik vették a bátorságot és a fáradságot, s részt vettek az ellenállás hetének eseményein, amely MSZP irodák lángba borulásával vette kezdetét és a hídblokáddal ért véget. Külön szeretném megköszönni a szolidaritást azoknak, akik lélekben erősítettek letartóztatásom és a bírósági tárgyalásom idején.

Szeretnék tisztázni ugyanakkor néhány dolgot, a tisztánlátás érdekében. Erre elsősorban azért van szükség, mert az ellenérdekelt titkosszolgálati és politikai erők, valamint a megélhetési politikusok és nemzetközi pénzügyi körök által mûködtetett „népi demokrácia" fenntartásában érdekelt megmondóemberek most is igyekeznek dezinformációkkal összezavarni a közvéleményt. Nézzük tehát a tényeket! Mint az ismert, a hatalom október 22-én kijárási tilalommal kizárta a magyar népet Budapest belvárosából, nehogy bárki is tiltakozhasson az operaházi „ünnepség" miatt, ahol Gyurcsány Ferenc is beszédet mondott.

Én a jelenleg hatályos (egyébként az 1949-es sztálinista alkotmány szerinti) törvényeket betartva, 72 órával korábban eleget tettem bejelentési kötelezettségemnek, amikor írásban jelentettem be a BRFK-nál, hogy 22-én a Szabadság téri rendezvényt követően átvonulunk az Operához tiltakozni. Mivel egyedül a Nagymező utcát nem zárták le, ezért abból az irányból szándékoztunk eljutni Gyurcsányék közelébe. A rendőrség a közlekedésre hivatkozva (ami nevetséges indok, hiszen a rendőrség zárta le a belvárost, tehát közlekedés amúgy sem igen volt) az utolsó pillanatban betiltotta a felvonulást, de az erről szóló tiltó határozatot már csak a fogdában adták át nekem a BRFK munkatársai, holott ezt megtehették volna a Szabadság téren is 16 és 19 óra között. A Hír tévé felvételeiből egyébként utólag kiderült, hogy a helyszínt biztosító rendőrök parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy ott kívánják nekem kézbesíteni a tiltó határozatot, ez azonban nem történt meg. Mindezek fényében úgy gondolom, hogy törvénytelenül oszlatták fel a felvonulásunkat.

Erkölcsi felelősségem tudatában azonban mindenkivel, még a Szabadság téren ismertettem a pontos jogi helyzetet és azt, hogy kósza hírek szerint a rendőrség erőszakot akar ellenünk alkalmazni. Ezek után egyedül indultam el egy zászlóval (éppen úgy, mint Pozsonyban több mint egy évvel korábban), ám most ott  volt körülöttem több ezer nemzettársam, akiknek nagy része követett. A Nagymező utcában rendőrsorfalba ütköztünk. Mivel a hatalom csak azt a „törvényes" lehetőséget hagyta meg nekem, hogy elfuthatok, én úgy döntöttem, hogy a rezsim erődemonstrációjával szembeszegülve, passzív ellenállást tanúsítok, hiába ütöttek, hiába fújtak arcon a könnygázzal, nem tettem hátra egy lépést sem. Ezek után név szerint emeltek ki, majd elhurcoltak. Azoknak a kedvéért, akik arról suttognak, hogy a „biztos halálba vittem" az engem követő fiatalokat, nézzük a 22-i összecsapás mérlegét: Összesen 19-en sérültek meg, közülük 14 rendőr, 4 balliberális újságíró és mindössze egy tüntető, aki valószínûleg a felkelők által parittyából kilőtt eltéved ólomgolyótól sérült meg a lábán. Ezen kívül a félelemtől idegösszeroppanást kapott egy rebiszes, a tüntetők közül viszont senki sem lett rosszul a félelemtől.

Az ellenállás napjaiban összesen 157 embert állítottak elő, de csak engem vettek őrizetbe, ami 72 óra után lejárt, s a tárgyalásomat követően kénytelenek voltak szabadon engedni, igaz most súlyosabb bûncselekményekkel vádolt meg a bíró, mint maguk a rendőrök, ám jogállamban ezek a vádak nem állhatnak meg. A 157 főből a 22-i összecsapás idején mindössze 20 személyt tudtak elfogni, de közülük sem volt mindenki felkelő, néhány a környéken sétáló köztörvényes bûnöző (volt, akit köröztek és volt, akinél drogot találtak) is fennakadt az összecsapások miatti rendőri razzián. Az adatokat nézve egyértelmûen látszik, hogy a mieink győztesen kerültek ki az összecsapásból, és ismét bebizonyíthattuk, hogy nem lehet minket megfélemlíteni, nem hátrálunk a Gyurcsány-rezsim nyomása elől.

Összegzésként elmondhatom, hogy a hatalom a megfutamodáson kívül semmiféle lehetőségeket sem hagyott nekünk, az összecsapásokért tehát a felelősség most is kizárólag a rezsimhû erőket terheli. Vagy tudomásul vesszük, hogy egy olyan gusztustalan demokráciában élünk, ahol erre a demokráciára hivatkozva az idegeneknek mindig és mindenhol előjogaik vannak a magyarokkal szemben, ahol minden deviáns csoport és parlamenti erő felvonulhat Budapesten, csak a kirekesztett magyarok nem, vagy ellenállunk a kisebbség diktatúrájának. Mi ez utóbbit választottuk, s egy percre sem bántam meg, hogy magam is erre az útra léptem.

Azoknak pedig, akik a karosszékeikből, a küzdelmeinket tévén keresztül szemlélve azon elmélkednek, hogy nem így kell forradalmat csinálni, azoknak azt üzenem, hogy mutassanak ők példát, hogy miként kell ezt csinálni, vagy álljanak be közénk, s talán ha nem néhány százan, vagy néhány ezren leszünk legközelebb, akkor nem csak csatákat nyerhetünk meg, hanem a háborút is.

A Fidesz hívei pedig gondolkodjanak el azon, hogy hányadik alkalommal mondják el vezéreik, hogy „elég volt" és „betelt a pohár", miközben semmit sem tesznek azért, hogy ezt a rendszert megváltoztassák. A Fidesz szócsövei pedig azzal, hogy minket, a bátorságra, helytállásra és tettekre buzdítókat mocskolnak, nem csak saját gyávaságukat és megalkuvásukat fedezik, de asszisztálnak ahhoz is, hogy a magyarság ne tudjon kilépni a fásultság, a közöny és a gyávaság kelepcéjéből, ahová nemzetünk ellenségei taszították népünket.

Szeged, 2007. november 1.

Toroczkai László