Lángol a törvénytelenül vásárolt zsidó vízágyú - Fotó: A. A.

19.30 után a MÖM Szabadság téri tüntetéséről Toroczkai vezetésével indult a tömeg az ÁVH által törvénytelenül elkerített Opera elé.
Az ávósok, meg sem várva felszólításuk végét, könnygázzal és vízágyúval támadtak a tüntetőkre, amire a felkelők barikádok emelésével és molotovkoktélokkal válaszoltak. A hatalmas túlerő hamar szétvetette a tömeget, így elszórtan, mellékutcákban, csökkenő intenzitással folytatódott az ellenállás. A körülményekhez képest a hazafiak derekasan harcoltak a törvénytelenül randalírozó ávósok ellen. Törvénytelen, hiszen törvénytelenül tiltották be a vonulást - határozatot nem is kaptak róla a szervezők, így a megmozdulás jogszerű volt, lásd dr. Gaudi nyilatkozatát. És jogellenesen zárták le az Operaház környékét a Gyurcsány-féle patkányhorda érdekében. Lapunk látogatottsági rekordok felé tart, ennek azonban most nem örülünk, nem csípjük az otthoni fotelből szórakozó "jobboldaliakat" - nem a 200 kilométerre lakókról beszélünk. Az ÁVH a korábbinál erősebb paprikaalapú gázt vetett be, de hát erre találták ki a gázmaszkot... Amúgy senkit nem láttunk fulladási rohamot kapni, ki lehet bírni.

4.50:
Tomcatet hajnalban szabadon engedték, eljárás indítása nélkül. Vagyis a rendetlenség őre, az ÁVH, reménytelennek látva az ügyet még kamuváddal sem mert próbálkozni. Elvégre a blogger semmi törvénybe ütközőt nem követett el.

0.12:
A Kuruc.info értesülése szerint Toroczkai Lacinak - akit egyik kapitányságról a másikra szállítgattak a pribékek a városban - kitörték az egyik fogát az ávósok, noha ő semmilyen módon nem támadt rájuk. Toroczkai mindenképpen elismerést érdemel, hiszen, ígéretéhez híven nem hátrált meg. 23-án, holnap, azaz ma pedig? Békés fideszbirkák kollektív bégetése, vagy újabb harcok? Még nem tudjuk.

23.50:
A Hír Tv szerint éles fegyvert találtak a pribékek egy őrizetbe vett férfinél, akit a Nyugati aluljáróban igazoltattak. Később kiderült, hogy csak gázpisztolyt találtak egy embernél - ami nem illegális eszköz - egy másiknál pedig éles lőszert, de éles fegyver nélkül. Persze egyelőre nem tudni, tüntető volt, vagy csak arra járt. Az Opera környékén a rezsim az In-Kal nevű izraeli fegyveres cég embereit is igénybe vette a napközbeni ellenőrzéseknél, ami törvénytelen. Szokás szerint vidékről vezényeltek fel ávéhásokat, ezért is volna jó, ha ilyenkor a szinte rendőrség nélküli vidék is akcióba lendülne..

23.00:
Tomcatet a rendőrbűnözők elvitték - miután több mint egy órán keresztül törvénytelenül falhoz állították. Összesen ma 12 embert hurcoltak el. A mentőszolgálat ügyeletese, Németh Cecília megerősítette az MTI-nek a Hír TV-nek azt az információját, hogy lábon lőttek egy hazafit a fővárosban este, a férfit egy ismerőse a MÁV-kórházba szállította; a rendőrség tagadja, hogy nem használt lőfegyvert a tömegoszlatásnál. Csakhogy a lövés több beszámoló szerint az ávós sorfal felől jött. Ez a történtek fényében kétséges.

A hazafiak az este folyamán sikeresen megruháztak pár ballibi fotósspiclit - például a cionista, magyargyűlölő Hírszerző emberét - akik képeikkel gyakran a rezsim fogdmegjeit szokták segíteni. Szép akció volt az egyik zsidó vízágyú lángra lobbantása, és az egyenlőtlen erőviszonyok dacára több esetben kemény válaszakciókra voltak képesek az ellenállók, egy kamerás rendőrautót egyszerűen megfutamítottak, két rendőrautó és egy vízágyú pedig pár percre kicsúszott a pribékek kezéből, bár ellenük fordítani már sajnos nem sikerült. A Kuruc.info tudósítója úgy látta, petárdák mellett a tömeg létszámához képest dicséretesen sok molotovkoktél készült, ami nagyobb demonstrálói létszám esetén már tartós gondot okozhat a mi pénzünkből elnyomó funkciót ellátó pribékeknek. Akik ma, egyebek közt ismét törvénytelen viperát illetve kábelkötegelőt használtak bilincs helyett. A felkelőknek több, tetőtől-talpig páncélos csicskát sikerült megsebesíteni, ami komoly katonai teljesítmény.

22. 55:
Lábon lőttek egy fiatalembert a Nyugati téren, a törvénytelen Nagymező utcai oszlatást követően. Egy szemtanú a HírTelevíziónak elmondta: annyit láttak, hogy a fiú elájult, a szemtanú azt állítja, az egyenruhások irányából jött a lövés. A tömegben kerestek egy orvost, aki a helyszínen elsősegélyt nyújtott neki, majd saját autójukkal a MÁV kórházba szállították.

22.50:
Egyes források szerint nem gumigolyó, hanem könnygázgránát sebesített meg súlyosan egy bátor hazafit. Kérdés, szabályosan, magas, nagyívű röppályán lőtték-e ki, vagy a tavalyi ávós módszerhez hasonlóan testmagasságban. A rezsimet és politikai rendőrségét ismerve az utóbbi valószínűbb.

22.00:
Több tüntető megsebesült, de ávósok és tudósítók is. Zagyva Gyula, a HVIM elnöke A Kuruc.info tudósítójának megerősítette: a mozgalom tiszteteletbeli elnökét, Toroczkai Lászlót elhurcolták a pribékek, miután leült az egyik izraeli vízágyú elé. Később a BRFK is beszámolt a hazafi (törvénytelen) lefogásáról. Budaházy György őrizetbe vételét viszont hitelt érdemlően senki sem tudta megerősíteni, családja sem.

20.35:
Az Arany János utca felé tartó tömeget a Nyugati irányába szorították ki. A Nyugatinál pár cigány, nyilván nem épp hazafias megfontolásból beóbégatott az ávósoknak, mire azok igazoltatták őket.

20.24:
Tudósítónk szerint nagy tömeg tart az Arany János utcai metró megálló felé.

20.17:
A Hírtv tudósítója szerint a Gyurcsány-pribékek ígéretük ellenére gumilövedéket vetettek be, és megsebesítettek egy tüntetőt. A Nagymező utcában a felkelők megtámadtak és sikeresen megfutamítottak egy vízágyút.

20.13:
A Szent Korona Rádió egyelőre meg nem erősített információi szerint az ÁVH lefogta Toroczkai Lászlót.

20.10:
A Nagymező utca és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán a felkelők sajtóhírek szerint felgyújtottak néhány autót, és barikádot emeltek belőlük, amelyeket azonban a rendőrség hamar eltolt az útból. Az ávósok helikopterrel kőröznek az utcák felett, és reflektorral vadásznak a hazafiakra.



A Bajcsy-Zsilinszkynél


20.04:
A felkelők kis híján elfoglaltak két rendőrautót, de azok még időben megfutamodtak.

20.01:
Tudósítónk jelenti: a hatalmas, többezres rendőri túlerő hatására a tömeg szétszórodni látszik. Az Okotogonnál farkaszemet néznek egymással a felkelők és az ávósok.

19.53:
A vízágyúk működésbe léptek, a felkelők molotov-koktéllal válaszolnak az ávósterrorra, az egyik vízágyút kis-híján sikerült már felgyújtani.

A tüntetők rigmusokat skandálnak a Szabadság téren. A rendőri kordont megpróbálták áttörni. A Szent Korona Rádió tudósítója szerint az ÁVH már könnygázt is bevetett.

Az emberek azt követően indultak meg  a Bajcsy-Zsilinszky úton, hogy Toroczkai László bejelentette: ami őt illeti, a rendőrségi tiltás ellenére megindul az Opera felé.

Halál az izraeli vízágyúkra!

Budaházy György bejelentette, hogy "köp a lakhelyelhagyási tilalomra". Harcba szólította a tüntetőket, mint közölte: halál az izraeli vízágyúkra.

Toroczkai ezután bejelentette, hogy ő elindul a Nagymező utca irányába, az Opera felé.

Toroczkai László korábban megerősítette  a HírTV-nek: átvonulnak az Operához, hiszen a rendőrségtől nem kaptak semmiféle határozatot.

A helyszínen körülbelül 2500 ember tartozkodik. Már felszólalt a MÖM elnöke, valamint Vona Gábor és elkezdődtek a koncertek.

(Kuruc.info - Hirtv - Szent Korona Rádió)



Nagymező utca




Könnygáz a tüntető hazafiakra




Az első autó




Fotók: Kuruc.info









Egy EU-s pénzből vett izraeli vízágyú




Könnygázt kilövő pribékek




A könnygázos rendőrköcsög. Felismeri valaki?




Csicskafal




Ez a kép: BEA




Ez is BEA




Fotó: Szentmihálytótfaludi Eufrozina - Kuruc.info


Kapcsolódó lehetőség:
Most vagy soha: hídzárat szervez a Kuruc.info a taxisblokád évfordulójára!