Még el sem kezdődött az EMI által szervezett Wass Albert-színdarab turnéja, máris beindult a több oldalról támadó magyargyűlölő román gépezet: Marosvásárhelyen, Erdély frontvárosában a megyei ispánság kezdte el megfélemlíteni azokat, akik helyet adtak volna az előadásnak, áll az EMI közleményében. Budapest, a szocionista rezsim és ellenzéke ugyanúgy hallgat, mint a Trianon-film bemutatóinak román hatósági meghurcolásakor. Az viszont elképzelhető, hogy idővel majd kiállnak - a románok mellett.

Alább közöljük a teljes szöveget.

Nyomásgyakorlással az EMI rendezvénye ellen

Újult erővel folytatódik a Wass Albert-üldözés

Az EMI elnöksége kénytelen megállapítani mindössze három nappal Románia EU-csatlakozása után, hogy hiába erőltet ki néha magából európai szólamokat egynémely román politikus, az ország vezetése nem tud vagy nem akar megszabadulni egyes szokásaitól, melyek végigkísérték a magyarsághoz való viszonyulását majdnem az egész XX. század során.

Mint ismeretes, szervezetünk a délvidéki Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház által színre vitt két Wass Albert-művet készül bemutatni Erdély több városában január 7-13 között (Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon).

Még el sem kezdődött a turné, máris keserűen kellett tapasztalnunk, hogy, bár azt hittük, a 2003-ban lebonyolított Wass Albert-felolvasómaratonnal kivívtuk az író művei bemutatásának szabadságát, Wass Albert ugyanolyan üldözött, mint akkor volt.

Még napok vannak az első előadásig, máris beindult a több oldalról támadó román gépezet: Marosvásárhelyen, Erdély frontvárosában a megyei ispánság kezdte el megfélemlíteni azokat, akik helyet adtak volna az előadásnak.

Miután a tervezett épület igazgatója nem kíván állás nélkül maradni, más helyszín után kell néznünk, ami nem lesz könnyű, hiszen valamennyi állami intézetben a prefektus szava meghatározó, és úgy értesültünk, jelezte is ezt az esetleges érintetteknek. Ennek ellenére természetesen mindent megteszünk, hogy megtarthassuk a vásárhelyi előadást.

A hadjárat kiegészítéseképpen a Gardianul című román lap címlapon kelti a szervezet, annak elnöke és egyik támogatója rossz hírét az EMI-t szeparatistának (ami az ETA robbantása után különösen rosszul cseng), Soós Sándort pedig „neohorthysta-revizionista nácinak” nevezve, akinek bűnügyi iratcsomója (dosar penal) van a Wass-felolvasómaraton miatt (ami szemen szedett hazugság).

Az igazság ezzel szemben az, hogy éppen a felolvasómaraton után elrendelt vizsgálat során ismerte el az esetet vizsgáló ügyész, hogy az 1946-os ítéletre nem lehet alapozni, mert kirakatper eredménye.

Ajánljuk ez az elismerést a Wass Albert-üldözést ismét a zászlójukra tűzők figyelmébe, együtt azzal a ténnyel, hogy mind az akkori, mind a két évre rá indított Trianon film-ellenes össztűz során megvédtük igazunkat, és ebben az esetben sem történik másként.

Ugyanakkor megköszönjük ugyanezen magyarellenes erőknek, hogy intézkedéseikkel – ahogy többek között a BKB meghurcolásával is – maguk rombolják le a „megoldott kisebbségek” helyzetének hazug képét, és segítik hozzá ezáltal nemcsak az erdélyi - hanem az összmagyarságot az öntudatra ébredéshez.

További fejleményekről az EMI honlapján tájékoztatunk.


Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége nevében

Bagoly Zsolt alelnök

Kelt 2007. január 4-én Kézdivásárhelyen

(Kuruc.info)