Magyarellenes tüntetést szervezett vasárnap Kolozsváron egy román magyarellenes szervezet, az ellen tiltakozva, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) javaslatot tett olyan gazdasági fejlesztési régió megalapítására, amelyet a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros megye alkotna.

Az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű, a két világháború közötti román Vasgárda múltját vállaló szervezet rendezvényén mintegy száz személy vonult fel az erdélyi város központjában. A résztvevők egyebek között azt skandálták, hogy "Hargita és Kovászna román föld!".

A tüntetők szerint az RMDSZ által a parlament elé terjesztett régiófelosztási törvénytervezet - amelyet a szenátus már elfogadott, a döntő szó azonban a képviselőházé lesz - veszélyt jelent Románia egységére. Szerintük az RMDSZ törvénytervezete Románia feldarabolását tűzte ki célul, a három megye alkotta régióban pedig a magyar lesz majd a hivatalos nyelv.

Incidensek nélkül ért véget a felvonulás. Tavaly ugyanez a szervezet március 15-én, a magyar nemzeti ünneppel párhuzamosan szervezett felvonulást szintén Kolozsváron.

A hét végén a marosvásárhelyi Vatra Romaneasca magyarellenes román civil szervezet határozatot fogadott el, amelyben azt kéri, hogy a román hatóságok tiltsák be az RMDSZ-t, mert az "románellenes és terrorista" szervezet. A Vatra Romaneasca azzal sem ért egyet, hogy Székelyföldön a magyar legyen a második hivatalos nyelv.

Ez utóbbi kérést fogalmazták meg pénteken a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselői a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés nevű rendezvényen, amelyen az RMDSZ választott tisztségviselői nem vettek részt.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- 20 éve támadt Vásárhelyre a "demokratikus" román hatalom

- Autonómiaellenes népgyűlést szerveznek a székelyföldi betolakodók

- "A székelyek nem magyarok" feliratú transzparenssel vonultak fel Brassóban az oláh senkiháziak

Ajánló: A trianoni diktátum újra kapható - 20% engedménnyel a készlet erejéig!  (x)