A tót Expres rádió január 17-i adása Mit adott a hét? című műsorának Bugár Béla, a Híd-Most elnöke volt a stúdióvendége. A műsor részét képezte az a „választási játék“, mely arról szól, hogy két lehetőség között kell döntenie a megkérdezettnek.


Az egyik ilyen kérdés Bugár Bélához így hangzott: Slovan Bratislava vagy Ferencváros Budapest?

Bugár Béla válasza kapásból érkezett: „Nem vagyok szurkoló, de ha egy szlovák csapat fog játszani egy magyar ellen, akkor a szlovákokért szorítok“.

A két tót műsorvezető közül az egyik megdicsérte Bugárt: „Ez a helyes válasz“, a másik sem titkolta: „Ezen meglepődtem“ (ti. azon, hogy hogy lehet valaki ennyire aljas, utolsó, bitófára való nemzetáruló – a szerk.).

Az adás az interneten is meghallgatható ide kattintva.

Emlékeztető: A Slovan és a Ferencváros 1992-ben szembetalálkozott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Az első mérkőzésre Pozsonyban került sor, a tót rendőrség brutálisan lépett fel a vendégszurkolókkal szemben.

Ennél sokkal frissebb „slovanos emlék“ a 2008. november 1-jei, amikor a Slovant a dunaszerdahelyi DAC látta vendégül. Az országrablók rendőrsége akkor is a Slovan ellenfelének szurkolóit verte, egyikük – Lengyel Krisztián – súlyos sérüléseket szenvedett.

(Szabad Újság nyomán)

Kapcsolódó:

- Bugár végre őszinte: "Nem vagyunk magyar párt!"

- Választottak Felvidéken: csúnyán elbukott az asszimiláns "magyarok" pártja
- Na ennyire magyar Bugár pártja
- "Csodás" állapotban van a felvidéki magyarság is: egyre többen támogatják Bugár asszimilációt hirdető pártját
- Nagy a baj Felvidéken is: 5,5% szavazna Bugár pártjára
- Bemutatkozik Bugár pártja: elítéljük a Jobbikot, nem akarunk autonómiát
- A "visszavonult" Bugár lett az asszimilánsok pártjának elnöke
- Bejegyezték az asszimilánsok pártját Felvidéken
- Csáky: Bugár pártja nem magyar
- Összegyűltek az aláírások a tótul beszélő Bugár új pártjához
- Tótokat is vár soraiba Bugár új pártja, kétnyelvű volt a felszólalása is