Bugár, az áruló
Megerősödött a kormányfő vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt pozíciója a Felvidéken, míg az ellenzéki pártok tovább gyengültek - mutatott rá a hétfői pozsonyi sajtó a hét végi megyei választás eredményeit elemezve.


"Robert Fico pártja a hét végét követően erősebb, mint eddig volt. A Smer a szombati választásokon megerősítette pozícióit a régiókban: négy megyei elöljárót szerzett, akiket már az első körben megválasztottak. A maradék négy megyében, ahol két hét múlva választják meg az elöljárókat, szintén olyan jelöltjei vannak, akiknek nagy az esélyük a győzelemre. A nyolc megyei parlamentből hatban a Smer vezette koalíciók kezében a hatalom" - írja a Hospodárské Noviny című üzleti és gazdasági napilap.

A választás megmutatta - fejti ki a Sme című liberális napilap - hogy az ellenzék csak az ország területének egynegyedén tud méltó ellenfele lenni a Smernek. Jan Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke annak örül, hogy pártja 51 mandátumot, a voksok 12,5 százalékát szerezte meg. Négy éve még 87 mandátumuk és 21,1 százalékos támogatottságuk volt.

40:2 arányban ütötte ki Bugárékat az MKP

Csáky Pál szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is tisztességesen szerepelt, ugyanakkor négy év után elveszítette megyei képviselőinek egyharmadát.

Az Új Szó című bugárista felvidéki "magyar" napilap a választás eredményeit elemezve rámutat: bár a képviselők számát tekintve az MKP és a Híd párt párharca nagy arányú - 40:2-es - MKP-győzelemmel végződött, a Csáky által vezetett párt nagyon visszaesett, s a négy évvel ezelőttihez képest 18-cal kevesebb megyei képviselője lesz.

Gyengíteni viszont sikerült az MKP-t

A legnagyobb visszaesés Kassa megyében történt, ahol a korábbi 13 képviselő helyett csak 4 MKP-s lesz a megyei közgyűlésben. Besztercebánya megyében 8 helyett 7, Nyitra megyében 16 helyett 13, Nagyszombat megyében pedig 15 helyett 11 képviselője lesz az MKP-nak - mutatott rá az újság.

Csáky Pál a lapnak nyilatkozva a Bugár Béla vezette Híd pártot, illetve a (nekik benyaló) felvidéki magyar sajtót okolta az MKP veszteségeiért. Szerinte több magyar ment volna el szavazni, ha ezt nem akadályozzák.

"Ha az Új Szó is korrektebben állt volna hozzá ehhez a kérdéshez, és a média nem próbálja eltanácsolni a választókat, illetőleg megosztani őket" – sorolta a lapnak Csáky. "A Most (Híd) nevű párt egy dolgot bizonyított be: rombolni tud!" - mutatott rá az MKP elnöke.

Szerkesztőségi megjegyzés: Félreértés ne essék: nem a felvidéki autonómia-, vagy ne adj' Isten, függetlenségi harc megtestesítője az MKP, sőt, még az RMDSZ-nél is rosszabb, mely legalább retorika szintjén lebegteti az autonómia ügyét. Az MKP ezt nyíltan feladta - Duray cinkosságával - a koncokért folytatott politizálással cserélve fel. Bugár pártja mellett mégis ők - abszurd módon - a "nemzetibbek" a palettán, Béláék ugyanis odáig mentek, hogy az asszimiláció "áldásos" voltát hirdessék, beolvadásra biztatva a maradék felvidéki magyarságot.
Az ilyen aljas nemzetárulóknak pedig el kell tűnniük nemcsak a közéletből, hanem a Kárpát-medencéből is.

(MTI - FN nyomán)

Kapcsolódó:

- Na ennyire magyar Bugár pártja

- "Csodás" állapotban van a felvidéki magyarság is: egyre többen támogatják Bugár asszimilációt hirdető pártját
- Nagy a baj Felvidéken is: 5,5% szavazna Bugár pártjára
- Bemutatkozik Bugár pártja: elítéljük a Jobbikot, nem akarunk autonómiát
- A "visszavonult" Bugár lett az asszimilánsok pártjának elnöke
- Bejegyezték az asszimilánsok pártját Felvidéken
- Csáky: Bugár pártja nem magyar
- Összegyűltek az aláírások a tótul beszélő Bugár új pártjához
- Tótokat is vár soraiba Bugár új pártja, kétnyelvű volt a felszólalása is