A nagyváradi városházán továbbra sem biztosítanak magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, állapították meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezetének képviselői. Közölték továbbá: május 21-én írásbeli jegyzéket adtak át a polgármesternek, illetve a gazdasági igazgatóságnak, melyben azt kifogásolják, hogy bár egy 2006-ban kelt tanácshatározat szerint a váradi utcanévtáblákon magyarul is fel kell tüntetni a köztér típusának megnevezését (utca, tér, park stb.), a rendelkezést mindmáig nem ültették gyakorlatba, bár a törvény szerint az ilyen jellegű beadványokra 30 napon belül válaszolni kell.

„Kijelenthetjük, hogy a nagyváradi városházán nincs semmiféle magyar nyelvű ügyfélszolgálat” – állapították meg az utóbbi napokban az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi, illetve megyei szervezetének vezetői és tagjai. Csomortányi István, Barta Béla és Lovassy Cseh Tamás azért látogatta meg az intézmény ügyfélszolgálati részlegét, mert egy májusban kelt beadványukra jóval a törvény szabta határidőn túl sem érkezett válasz. Csomortányi István elmondta: az ügyfélszolgálat irodájába azzal kellett szembesülniük, nemhogy nincs semmiféle válasz a beadványra, nem találtak egyetlen ott dolgozót sem, aki beszélne magyarul, holott egy 2001-es törvény előírja az állampolgárok anyanyelv-használati jogát a közintézményekben.

Az EMI-tagok megtudták: az iroda 12 alkalmazottja közül ketten beszélnek magyarul, ám egyikük szülési szabadságon van, a másiknak pedig külön irodája van a városháza emeletén. „Amikor megpróbálták lehívni, az volt a válasz, miért nem megyünk fel mi” – méltatlankodnak az ifjak. Az emeleti irodában sem kaptak egyébként választ kérdéseikre, azonban megígérték nekik, hogy péntekig reagálnak beadványukra az illetékesek.

Tegnap már kifejezetten azzal a céllal látogattak el az ügyfélszolgálathoz, hogy panaszlevelet nyújtsanak be, előző nap ugyanis az ott dolgozó hölgy ezt tanácsolta nekik. A panaszlevelet kifejezetten Ilie Bolojan polgármesternek címezték. Röviden vázolják benne a helyzetet, majd pontokba fogalmazva közlik, szerintük mi volna a megoldás. Immár két beadványukra várnak mielőbbi választ, s ez annak bizonyítéka, hogy a magyar nyelvű ügyfélfogadást jelenleg a váradi városházán nem oldották meg.

Kérik, hogy a jövőben két olyan személyt alkalmazzanak az irodában, aki felsőfokú magyar nyelvvizsgával rendelkezik, tehát a közigazgatási szaknyelvet is jól ismeri. Azt is kérik a polgármestertől, hogy a városházán használatos formanyomtatványok magyar nyelvű példányaihoz is lehessen hozzájutni. Panaszlevelükhöz csatolták az intézményben tapasztaltak leírását.

A helyi EMI-szervezet május 21-én nyújtotta be írásbeli jegyzékét a polgármesterhez, illetve a gazdasági igazgatósághoz, melyben azt kifogásolják, hogy bár egy 2006-ban kelt tanácshatározat szerint a váradi utcanévtáblákon magyarul is fel kell tüntetni a köztér típusának megnevezését (utca, tér, park stb.), a rendelkezést mindmáig nem ültették gyakorlatba.

A törvény előírásai szerint közintézményhez benyújtott írásbeli beadványra harminc napon belül kell választ kapnia a lakosnak, ezzel szemben az EMI-tagok negyvenhét napig vártak, mielőtt érdeklődtek volna – mesélte Lovassy Cseh Tamás, a városi szervezet elnöke.

(Krónika)