Ugrás a cikkhez
Reklám



György Attila
Tegnapi kihelyezett ülésén Hargita Megye Tanácsa úgy határozott, hogy "rendezi a Hargita Népe lapkiadó körül kialakult, hosszú idő óta fennálló vitatott helyzetet".

Bár a kérdésben a testület továbbra is megosztott maradt, az RMDSZ-es többség eldöntötte, hogy új vezetőt nevez ki Karda Emese felelős kiadó helyébe, aki benyújtotta lemondását. Ugyanakkor Kozán István főszerkesztői tisztségét is megszüntették. A két munkakört egybevonva, egy lapigazgató-főszerkesztőt neveztek ki, Isán István Csongor személyében.

Isán a bukaresti RMDSZ-es pártlap, az autonómia-ellenes Új Magyar Szó csapatából érkezik Csíkszeredába, ahol a gazdasági rovat vezetője volt. A lap felelős szerkesztője egyébként egy magyargyűlölő zsidó féreg, bizonyos Salamon Márton László, aki szerint a magyar nemzeti lobogó leokádott rongydarab, és egy holokauszt-film ezerszer többet ér az István, a királynál. Egyszer majd visszatérünk rá, és nem fog örülni neki.

A Hargita Népe főszerkesztője ellen, mint arról beszámoltunk, márciusban indítottak hadjáratot az erdélyi SZDSZ-esek, amiért le merte közölni György Attila őszinte cikkét az úgynevezett liberálisokról. A vetés beérett, az antimagyar kisebbség diktál Erdélyben is, a nemzetellenesek mondják meg ott is, ki mit írhat, és melyik lap mit közölhet.

(Kuruc.info - Erdély Ma nyomán)


Neoliberálisaink posztmodern inkvizíciója

Sajnálatos módon elfogadott ténnyé vált még a politikai jobboldalon is az utóbbi évtizedekben, hogy ellenségeink határozzák meg a közéleti diskurzus tematikáját, illem- és játékszabályait, melyeket egyfajta kanonizált törvényként minden közszereplő köteles elfogadni és követni.

A legfrissebb hírek közül való, hogy Erdélyben a Hargita Népe lapkiadó egész vezetőségét lecserélték, minthogy a politikai korrektség nevezetű súlyos elmebetegség szindrómáit nem mutatta a leváltott szerkesztőség, s egyebek mellett közölni merészelte György Attila liberálisok ellen írott cikkét. Most aztán lesznek olyan, a degenerált, cionfertőzött korszellemnek mindenben megfelelő felelős szerkesztők , mint például Salamon Márton László, aki szerint egy holokauszt-film ezerszer többet ér, mint például az István, a király. Lelke rajta. Vajha melyik épületes filmeposzra gondolhatott őkelme? Minthogy esztétikailag annyira kiváló soá-filmekkel nemigen találkozhat az ember…

A jelenség mindazonáltal fölöttébb érdekes, ti. , ahogyan megpróbálnak a tisztességes hazafiakra ráijeszteni, őket egzisztenciálisan ellehetetleníteni, zaklatni a senkiházi, mindig idegen érdekeket szolgáló janicsárok. Jelen sorok írójával ugyanezt – totálisan sikertelenül – megkísérelték, a Szabad Nép jogutód, Néphazugság hasábjain üzenve neki, még tavaly ősszel, ám azzal nem számoltak, hogy épp az ellenkező hatás is elérhető eme „üzengetésekkel”.

Hálás köszönetem az elvtársaknak, hogy ma már független, szabad egzisztenciaként még nagyobb elszántsággal, s mindenféle kötelemtől mentesen (bár addig sem igen tudtak lakatot zárni a számra) hirdethetem azt, amit a magyarság érdekében állónak, s történelmi távlatban is igaznak gondolok.

Az pedig, hogy Ti mit gondoltok emberiségről, nemzetről, zsarnokságról, nemzetiszocializmusról, kirekesztésről, antiszemitizmusról, hazáról és szabadságról, röviden, tömören kifejezve: ki a francot érdekel?

Lipusz Zsolt - Kuruc.info



Friss hírek az elmúlt 24 órából