A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék című napilap 2009. március 27-ei számában olvastam, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ nevű törpepárt elnöke lecigányozta Gábor Áront. Háromszéken, pontosabban Sepsiszentgyörgyön születtem, ezért roppant felháborít az, hogy Fodor Gábor a valamikor, még 1945 előtt szebb időket és tisztességesebb honatyákat látott magyar Parlament falai között „cigányosította” a székelyföldi nemzettestvéremet, névrokonomat, Gábor Áront, a legendás ágyúöntőt.



Ki hasonlít jobban a középső képen látható Gábor cigányra?

Egyáltalán, hogy jön ez a dreckhauser, egy magyargyűlölő párt vezére ahhoz, hogy szájára vegye a székely magyarság egyik legnagyobb történelmi személyiségének a nevét? Tiltakozom és azt kívánom, hogy a Fodor Gábor és a hozzá hasonlók minél előbb tűnjenek el a magyar közéletből – és költözzenek be az általuk (távolról) annyira imádott cigányok közösségébe.

Gábor Ágnes, Sepsiszentgyörgy-Budapest

Nem minden Gábor cigány

Már az elején kijelentem, edzett televíziónéző vagyok, berzenkedés nélkül nézem végig a sokféle hazudozást, csúsztatást, amellyel a „királyi tévé" és a kereskedelmi csatornák etetik a jámbor nézőket. Mégis, az Úr 2009. esztendejének március 16. napján — nézvén a magyar parlament ülésszakát — nagyot szisszentem! Nagyobbat, mint amikor Kovács László hajdani külügyér kijelentette, hogy a kettős állampolgárság megadása esetén 23 millió román munkavállaló fogja elvenni a magyar dolgozók kenyerét. Szorgalmas nép vagyunk, a csecsemőtől az aggastyánig mindenki Magyarhonban dolgozott volna.

Pedig ekkor személyemben is sértve éreztem magam, mint a huszonhárommilliomodik, akit meg sem kérdeztek Kovács úrék, hogy akarok-e menni vagy sem. Mondom, akkor sem ugrottam akkorát, mint most, amikor Fodor Gábor a szabadságharcban kiemelkedő szerepet játszott néhány jelentős személy nevét és nemzetiségét felsorolván, Gábor Áront is említette mint cigányt.

Tisztesség ne essék, mindig is tudtuk (nagyon sokan), hogy Petőfi szülei nem voltak magyar eredetűek, hogy Damjanich szerb volt, hogy az aradi tizenhárom hős magyar tábornok nagy része nem is tudott magyarul, hogy József Attila édesapja a román Aron Josif volt — és sorolhatnám a példákat tovább —, de ez nem zavart. Miként az sem zavar, ha valakire azt mondják, hogy cigány, ha annak született, miként én magyarnak. Azok vagyunk, amely nemzettel azonosulunk! Mint körzeti orvos fél évszázadon át a legnagyobb empátiával kezeltem a cigány betegeimet, büszke vagyok Dankó Pistára, a Rajkó zenekarra, és szinte irigylem az utolérhetetlen eleganciával öltözködő és viselkedő cigányzenekarok tagjait. Még az épületek tetején macskaügyességgel mászkáló, csatornázó ,,Gábor cigányokra" is büszke vagyok mint ügyes iparosokra.

Nem az háborított fel, hogy Gábor Áront cigánynak nevezte a képviselő: ha az lett volna, akkor is büszke lennék rá, mint olyanra, aki Bíró Sándor rétyi pap, Macskási Antal, Gál Dani, Cseh Ignác és társai segítségével — az úgynevezett Kiskomité tagjaival — megszervezte a háromszéki önvédelmi harcot, és aki a legválságosabb időben azt mondta: ,,Lesz ágyú is, csinálok én!" Aki az általa öntött ágyúk segítségével tartotta a lelket a háromszékiekben, aki számos diákot megtanított az ágyúk kezelésére, aki ezzel az ellenállással lekötötte Puchner katonai erejét, aki a kökösi hídnál hősi halált halt, és aki a székelység — és ezen belül a háromszékiek — nemzeti hőse lett.

A hazugság, a csúsztatás, a tudatlanság háborított fel. Fodor Gábornak is tudnia kellene, hogy nem minden Gábor cigány! A Székelyföldön nagyon gyakori, hogy a családnévből vezetéknév lesz, mint Gábor Áron esetében is. Vagy soroljunk más példát is F. Gábor úrnak: Benedek Elek, Tamás(i) Áron, Ignácz Rózsa, Bálint Gábor (a szentkatolnai nagy nyelvtudós), Márton Áron katolikus püspök és mások. Vajon mit szólnának Gábor Dénes világhírű fizikus vagy Gábor Miklós színész hozzátartozói, tisztelői egy ilyen fodori besoroláshoz?

Azt is tudnia kellene Fodor Gábornak, hogy Gábor Áron az Ojtozi szoros mellett lévő Bereck mezővárosban született, ,,határőrkatona függetlenségére büszke" székely családban, édesapja, Gábor István a város főjegyzője volt, és egy 1812-ből fennmaradt feljegyzés szerint a nagyapa, Gábor József helyét foglalta el. Tehát a Gábor család több tagja már a tizennyolcadik században írástudó ember volt, ami előkelő helyet biztosított nekik Bereck mezővároska életében.

Maga Gábor Áron hét- és tizenkét éves kora között feltehetően Bereckben kezdi tanulmányait, majd 1827-ben a Kézdivásárhely melletti kantai ferences nevelőintézetben folytatja; 1828-ban a ferencesek csíksomlyói iskolájába viszik. Itt az éltanulók között találjuk. 1831-ben, sajnos, ki kell maradnia az iskolából, mert — amint az egy berecki protokollumból kiderül — ,,a mű gyermekeinket az hadi szolgálat 18 esztendős korokon túl tanúlni nemigen engedi". Határőr lesz, majd egyike azon keveseknek, akiket Gyulafehérvárra küldtek az ágyúk kezelésének megtanítására. Innen sikerült Pestre, majd Bécsbe mennie, ahol a Genie-Corpsnál lehetővé vált megtanulnia az ércvegyítés, az ágyúöntés mesterségét, jegyzeteket készít, kézikönyveket szerez. Így tudott aztán, amikor arra sor került, jó ágyúkat önteni.

Nos, Fodor Gábor úrnak mint hajdani oktatásügyi miniszternek tudnia kellene, hogy a tizenkilencedik század első felében egy cigány gyermek nem tudott ilyen tanulási karriert befutni, hiszen még az aránylag jó családi háttérrel rendelkező Gábor Áron tanulmányi pályája is torzóban maradt. Még ma sem tudják beiskolázni a roma gyermekek jó részét!

A tények: tények! Itt nem lehet cigánykodni, mint a parlamentben, ahol egyik nap azt mondják: ,,nem támogatjuk a kormányt", aztán amikor szavazásra kerül a sor, kiderül, hogy mégis támogatják.

Gábor Áron a miénk! Nem lehet őt is kisajátítani! Hagyjon békét neki, Fodor Gábor úr!

Dr. Nagy Lajos , Réty