Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke kijelentette, pártja nem mond le a területi autonómia célkitűzésről, hozzátéve, a Székelyföld akkor is létezni fog, amikor azok, akik ma az autonómia ellen vannak, nem lesznek már politikusok.

A Magyar Polgári Párt megyei szervezetének elnöke Traian Basescu államelnök azon kijelentésére reagált így, mely szerint Romániában soha nem lesz területi autonómia.

Kulcsár Terza József a Mediafax tudósítójának hétfőn kijelentette, alapvető emberi jogot jelent az autonómia, és nem Traian Basescu államelnök az illetékes arra, hogy „megadja, vagy ne adja meg" az autonómiát a Székelyföldnek.

„Basescu államelnök úr ma politikus, holnap lehet, hogy nem, de a Székelyföld mindig volt, van és megmarad" – mondta Kulcsár-Terza.

A háromszéki szervezet elnöke hangsúlyozta, az általa képviselt párt nem mond le a célkitűzésről, hogy a Székelyföldnek területi autonómiája legyen, megemlítve, hogy nagyon sok székelyföldi helyi tanács elfogadta már a határozatot az autonómia-referendum megszervezésére.

„Jó úton haladunk, és nem mondunk le erről a célkitűzésről. Nem gondoljuk úgy, hogy az autonómiát nem lehet megvalósítani" – szögezte le az MPP háromszéki szervezetének elnöke.

Traian Basescu államelnök hétfőn, Budapesten a magyar köztársasági elnökkel való megbeszélés végén kijelentette, Romániában soha nem lesz területi autonómia, Sólyom László pedig azt nyilatkozta, Magyarország továbbra is támogatni fogja az erdélyi magyarság e törekvését.

Traian Basescut arról kérdezték az újságírók, hogy lehetséges-e a területi autonómia létrehozása a székely vidéken, és ha igen, mikor. „Az időpontra vonatkozó válasz ez: «soha», mivel Románia egységes nemzeti és szuverén állam" – mondta a román államelnök.

Hangsúlyozta, Románia soha nem fogadja el a kisebbségek számára juttatandó kollektív jogok fogalmát, azonban támogatja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogait.

Sólyom László magyar köztársasági elnököt megkérdezték, hogyan kommentálja a román államfő kijelentéseit, amire azt válaszolta, hogy Románia és Magyarország között jó a viszony, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetnek eltérő vélemények.

(Mediafax)