Székelyudvarhelyen március 15-én lesz a székelyföldi autonómiáról szóló népszavazás – döntött tegnapi rendkívüli ülésén az önkormányzat.

A népszavazást, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezése szerinti november 30-i dátummal a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati frakciója már a múlt havi rendes tanácsülésen, október 30-án megpróbálta napirendre tűzni, sikertelenül. Akkor Bunta Levente polgármester arra hivatkozva utasította el a napirendre tűzést, hogy az MPP csak október 10-én iktattatta a kérést, és törvény szerint az ilyen jellegű határozatokat a tárgyalásuk előtt harminc nappal nyilvánosságra kell hozni. „Mindannyiunk számára fontos kérdés, ezért ne kockáztassuk, hogy a prefektus a törvényesség formai hibáira hivatkozva megtámadja majd a döntésünket” – érvelt Bunta, emlékeztetve, hogy már jó néhány helységben ilyen hibák miatt kellett megsemmisíteni a népszavazási határozatokat.

Az MPP akkor elfogadta az érvelést, de nem mondott le arról, hogy Székelyudvarhelyen is kiírják önkormányzati határozattal november 30-ára az autonómia-népszavazást, ezért rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte. A tegnapi ülésen részt vett Izsák Balázs, az SZNT elnöke is, ám végül nem az ő érvei, hanem az MPP kompromisszumos javaslata, a március 15-i új időpont hatására 10 igen és 7 tartózkodó szavazattal döntött úgy az önkormányzat, hogy kiírják a népszavazást.

A 19 tagú udvarhelyi önkormányzatban kilenc RMDSZ-es, nyolc MPP-s és két zöld párti tanácsos van, de két képviselő nem volt jelen a szavazáson. A tartózkodók: hatan az RMDSZ tagjai és Zilahi Imre alpolgármester, aki a Zöld Pártot képviseli.

(Krónika)