Magyar Péter leendő miniszterelnök irodájában fogadta a felvidéki Magyar Szövetség elnökét kedden.

Magyar Péter a Facebook-oldalán azt közölte: tájékoztatta Gubík Lászlót a Robert Fico szlovák miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről.

"Hangsúlyoztam, hogy a Tisza-kormány elkötelezett a felvidéki magyar honfitársaink támogatása mellett. Elfogadhatatlannak tartjuk a Benes-dekrétumok kritizálókat börtönnel fenyegető és az uniós alapértékekkel szembe menő szlovák jogszabályt, valamint a magyar származású szlovák állampolgárok földjének kártalanítás nélküli elvételét is" - írta a Tisza Párt elnöke.

Hozzátette: hangsúlyozta azt is, hogy a Tisza-kormány alatt a szerzett jogok megmaradnak, és mindig a magyar honfitársaink érdekeinek védelme lesz a magyar-szlovák kapcsolatok további erősítésének fókuszában.

"Elnök úrnak ugyanakkor világossá tettem, hogy alapvető változásokat várunk el az anyaországi források felhasználásának átláthatósága és hatékonysága terén, és nem fogjuk elfogadni, hogy az anyaországi támogatásból működő szlovákiai magyar sajtótermékek Fidesz-propagandát közvetítsenek" - fogalmazott a leendő kormányfő.

Kitért arra: azt is elmondta Gubík Lászlónak, hogy a Tisza-kormány tíz évre visszamenőleg meg fogja vizsgálni az anyaországi támogatások felhasználását.

Magyar Péter közölte: örömmel vette a szövetség elnökének meghívását, és reményei szerint még a nyáron ellátogat a "felvidéki magyar testvéreinkhez".

(MTI)