"Határozottan és egyértelműen ellenzi" a prostitúció legalizálására vonatkozó romániai törvényhozási kezdeményezést a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) - írta csütörtökön közleményben a testület.
A "romániai" római katolikus és görögkatolikus püspökök alkotta testület, amelynek élén Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök áll, kijelenti: az elképzelés a kiszolgáltatott emberek valódi védelme helyett annak veszélyét rejti magában, hogy a törvényesség látszata alatt intézményesíti a kizsákmányolást, különösen a nők, a fiatalok és a serdülők esetében.
"A prostitúció önmagában is kizsákmányoló jellegű, mivel olyan valóság áruba bocsátását jelenti, amely természeténél fogva nem tehető adásvétel tárgyává" - áll az RKPK titkársága által aláírt, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye honlapján is közzétett közleményben.
Ennek szerzői elismerik, hogy a közelmúlt tragikus romániai eseményei, amelyek során több nő erőszak áldozatává vált, élesen ráirányították a társadalom figyelmét az ilyen jellegű bűncselekmények határozott és azonnali visszaszorításának szükségességére. De a testület szerint a napokban bejelentett jogalkotási javaslat "egy olyan társadalmi közeget erősítene, amelyben a nők tartósan ki vannak téve a testi és lelki erőszak kockázatának, immár jogi keretek közé helyezve".
Felidézik, hogy a kezdeményezés mellett az az érv is megfogalmazódott, hogy a prostitúció legalizálása révén az állam adózási keretet és szociális védelmet biztosíthatna. "E megközelítés azonban azt eredményezné, hogy az állam nemcsak kudarcot vallana a prostitúció visszaszorításában, hanem közvetve haszonélvezőjévé válna a kiszolgáltatott személyek kizsákmányolásának" - írják. Rámutatnak: meggyőződésük, hogy Románia jelenlegi nehéz gazdasági helyzetének enyhítésére léteznek olyan megoldások is, "amelyek nem a nők megalázására és kihasználására épülnek".
Az RKPK "egy őszinte, adatokon és bizonyítékokon alapuló párbeszédre" kéri a témában Románia parlamentjét, kormányát, a közintézményeket és a civil társadalmat. Az érintetteket pedig arra bátorítja, "hogy az erőfeszítések a szociális és szakmai reintegrációt szolgáló hálózatok kiépítésére irányuljanak, amelyek a prostitúcióból kilépni kívánó személyeket gazdasági, pszichológiai, orvosi és oktatási háttérrel segítik".
A püspöki konferencia leszögezi, hogy a katolikus egyház tanításához hűen támogat minden olyan kezdeményezést, amely valóban védi az egyén sérthetetlen méltóságát. "A katolikus püspökök következetesen és határozottan fellépnek a kizsákmányolás minden formája ellen, legyen az szexuális vagy bármilyen más természetű. Reméljük és imádkozunk azért, hogy a parlament és a társadalom egészében a valódi közjó élvezzen elsőbbséget, és egyértelműen elutasításra kerüljön az állampolgárok kizsákmányolásának bármiféle normalizálása" - írják.
Romániában hétfőn jelentette be Ion Iordache, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Gorj megyei képviselője, hogy olyan jogszabályt kezdeményez, amely a prostitúció legalizálását szolgálja. Rámutatott, hogy ez a tevékenység jelenleg feketén történik, minden egészségügyi ellenőrzés és jogi segítségnyújtás nélkül, és művelői teljesen ki vannak szolgáltatva az emberkereskedő-hálózatoknak.
A képviselő hangsúlyozta, hogy kezdeményezése a prostitúció hatóságok általi szigorú ellenőrzését, nem pedig annak népszerűsítését szolgálja, rámutatva, hogy a tevékenység legalizálásának szükségességét eddig több európai állam is felismerte.
Bár a jogszabálytervezet tartalmát nem ismertették részletesen, a Román Ortodox Egyház (BOR) már másnap "mélységes aggodalmának" és "egyet nem értésének" adott hangot a kezdeményezés miatt, hangsúlyozva, hogy az "összeegyeztethetetlen" az ortodox egyházi tanításokkal és az emberi méltóság tiszteletével.
(MTI nyomán)