Éles hangú felszólalásokban utasították vissza tót európai parlamenti képviselők az EP brüsszeli plenáris ülésén napirend előtt országuknak az ott élő magyarságra vonatkozó politikáját ért "vádakat".
Tőkés László előzőleg arról beszélt, sajnálattal állapítja meg, hogy „szélsőségesen nacionalista propaganda folyik a szlovákiai magyarok ellen, megfélemlítő hisztériakeltés érvényesül".
Négy szlovák EP-képviselő (Sergej Kozlík, Irena Belohorská, Monika Benová és Milos Koterec) viszont azt bizonygatta, hogy a szlovák kisebbségi politika megfelel az európai normáknak, és a kormány ráadásul a javítására törekszik.
(Duna TV korrigálva)
A felvidéki magyarok védelmében az EP-ben
Közlemény
Szlovákia budapesti nagykövetét múlt héten a külügyminisztériumba kérette Göncz Kinga miniszterasszony. Szeptember folyamán az Európai Szocialista Párt tényfeltáró küldöttsége tett helyszíni látogatást Tabajdi Csaba EP-képviselő részvételével, és fejezte ki aggodalmát a szlovákiai magyarság helyzetének megromlása miatt. Tegnapelőtt Szili Katalin országgyűlési elnök hívta fel a figyelmét Hans Gert Pöttering EP-elnöknek a Szlovákiában elharapózott magyarellenességre. Aznap délután a hazai és határon túli magyar EP-képviselőkkel rendezett találkozón vitatták meg a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumát, Magyarországot és a Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Csáky Pál parlamenti képviselőt ért nemtelen támadásokat.
A felvidéki magyarság ellenében érvényesülő szlovákiai magyarellenes politikai kurzus újból rávilágít arra, hogy az európai uniós tagság nem jelenti a kisebbségi jogok és az európai demokratikus normák természetszerű biztosítását. A Funar Gheorghéhoz hasonló szerepet játszó Ian Slota szélsőséges gyűlöletbeszédét cinkos módon támogatja a magát szociáldemokratának nevező SMER által vezetett szlovák kormány.
Ebben a helyzetben a magyar EP-képviselők és az összes határon túli magyar közösség cselekvő szolidaritására van szükség a Kárpát-Medencében és az európai fórumokon.
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén több szlovák képviselő intézett igaztalan támadást Magyarország, a magyarok, a KMKF ellen, egyenesen azt állítva, hogy a felvidéki magyar kisebbség helyzete példás módon rendeződött. Az est folyamán, szembeötlő módon, öt (5) szlovák képviselő kapott szót, miközben a szólásra feliratkozott négy (4) magyar közül csupán Tőkés László EP-képviselő szólalhatott meg. Ráadásul Tomczak képviselő – trükkhöz folyamodva – két ízben is szóhoz jutott. Olajos Péter képviselő ügyrendi kifogást emelt ezen kirívó szabálytalanság ellne.
Felszólalásában Tőkés László közvetítő szolgálatát ajánlotta fel a magyar–szlovák megbékélés érdekében. Beszédét mellékelve közöljük.
(Sajtóiroda)
F e l s z ó l a l á s
az európai értékek és a szlovákiai magyarok védelmében
Keresztyén és magyar emberként, valamint az Európai Parlament képviselőjeként az Európai Unióhoz tartozó Szlovákiában élő, fél milliós magyar nemzeti közösség, illetve a demokratikus európai értékek védelmében emelem fel szavam.
Miközben ezúton is gratulálok a Szlovákia által elért gazdasági eredményekért, sajnálattal kell megállapítanom, hogy a SMER szociáldemokrata párt és szélsőséges nacionalista szövetségesei által kormányzott Szlovákiában a nacionál-kommunista időket idéző magyarellenes politikai kurzus és megfélemlítő hisztériakeltés érvényesül, melyről legutóbbi látogatásomkor magam is meggyőződhettem.
Kérem Hans-Gert Pöttering elnök urat, az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot: lépjenek fel az emberi és kisebbségi jogok durva megsértése, a Szlovákiában eluralkodó etnikai intolerancia, verbális agresszió és diszkrimináció ellen, és vegyék védelmükbe a veszélyeztetett európai értékeket, a szülőhazájában fenyegetett szlovákiai magyarságot és legitim vezetőit.
Európai képviselőként kész vagyok közvetítő szerepet vállalni a magyar- szlovák megbékélés érdekében.
Brüsszel, 2008. október 8.
Tőkés László
EP-képviselő