Visszakerülnek a tót oktatási minisztériumba azok a szlovák-magyar hibrid nyelven kiadott honismeret tankönyvek, amelyekben csak tótul vannak feltüntetve a földrajzi elnevezések. A magyar iskolák mától postázzák a tankönyveket a miniszternek.

A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Pedagógusszövetség is azt ajánlja a szülőknek, hogy tiltakozásuk jeléül küldjék vissza Ján Mikolaj miniszternek a könyveket. Mézes Rudolf, a szülői szövetség elnöke arra buzdítja a szülőket, hogy fogjanak össze, gyűjtsék össze a nagy negatív visszhangot kiváltó új tankönyveket, és küldjék vissza a minisztériumba.

A szülők követelik az eddig használatos magyar elnevezések használatát, amelyet zárójelben a szlovák elnevezés egészítene ki.

Mint Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az Új Szónak elmondta, az összehangolt fellépés alapján a könyveket nem a szülők fogják egyenként visszaküldeni, hanem az iskolák.

Ezzel is demonstrálni akarják, hogy tiltakoznak az eljárás ellen, és nyomatékosan kitartanak amellett, hogy a magyar pedagógusok nem fognak olyan tankönyvből tanítani, amely szakmai, nevelési, nyelvi, pszichológiai szempontból is káros hatással van a gyerekekre.

Úgy tudni, hogy több száz negyedikeseknek szánt honismereti könyvről van szó.

Az oktatási minisztérium kitart azon álláspontja mellett, hogy a tankönyvek - amelyekben a földrajzi nevek csak szlovákul szerepelnek - nem sértik a magyarok jogait.

(InfoRádió)

Kapcsolódó: Visszaküldenék a magyar nyelvet megcsúfoló tankönyveket a felvidékiek