Martin Klus, a SCIO vezető elemzője jelentette be a meglepő végeredményt, mely szerint az emberek 14 százaléka egyértelműen egyetértene azzal, hogy Szlovákia csatlakozzon Oroszországhoz, míg 18 százalékuk inkább támogatná, mint nem.

A szakértő szerint a kutatásukból az derül ki, hogy főleg a nők, a vidéken élők, az alacsonyabb jövedelműek és iskolázottságúak szeretnének Oroszországhoz tartozni.

Az Oroszországhoz való csatlakozást a diákok és a munkanélküliek támogatják legnagyobb arányban. Elemzők szerint ezen csoportok véleménye valószínűleg a gazdasági bizonytalanságot és a Szlovákia jelenlegi geopolitikai irányultságából való kiábrándultságot tükrözik, nem pedig az oroszokhoz való ideológiai kötődést.

A legelutasítóbbak az idősebb korosztályhoz tartozók, minden bizonnyal azért, mert bennük még élénken él a szovjet megszállás időszaka, valamint az 1968-as katonai megtorlás.

A kutatásból az is kiderült, hogy a lakosság 15 százaléka határozottan támogatná a NATO-ból való kilépést, és az emberek mintegy 30 százalék abban az esetben is emellett állna ki, ha az az életszínvonal csökkenésével járna.

Szlovákiában nem ez az első furcsa eredményt hozó kutatás. Pár hónapja egy elemzésből az derült ki, hogy a szlovákok több mint 30 százaléka nem hiszi el, hogy tavaly májusban megtörtént a merénylet Robert Fico miniszterelnök ellen, írja az Index.