Szlovákia a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben, a betegségre fogékony állatokat szállító teherforgalom elől lezárja az összes kishatár-átkelőt a szlovák-magyar határon, a nagy határátkelőknél pedig fertőtlenítő kapukat állítanak fel - derült ki a szlovák közlekedésügyi tárca és a belügyminisztérium MTI-nek is eljuttatott közleményeiből szerdán.
A szlovák minisztérium közleményében figyelmeztet: a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt torlódások fordulhatnak elő. A betegség terjedésével összefüggésben Csehország is ellenőrzéseket vezet be a cseh-szlovák határátkelőknél.
"A közlekedési tárca a fuvarozók türelmét kéri a kialakult helyzettel kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a korlátozások minél kisebb mértékben érintsék őket" - jelentette ki Jozef Ráz szlovák közlekedésügyi miniszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által is idézett közleményben. A szlovák minisztérium egyúttal arra kéri a fuvarozókat, hogy kövessék a határforgalmat érintő időszerű hatósági közléseket.
A szlovák kormány kedden a száj- és körömfájás betegség eseteinek előfordulásával összefüggésben országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetésének jóváhagyásáról döntött.
Az állatállományt érintő, rendkívül fertőző betegség előfordulását az ország déli részén, a dunaszerdahelyi járás négy településén - Bakán, Medvén, Csiliznyáradon és Lúcson erősítették meg. Az érintett településeken és környékükön már a hétvégén rendkívüli intézkedéseket - egyebek közt kötelező fertőtlenítést és az állatok szállítására vonatkozó korlátozásokat rendeltek el - illetve hatósági rendelet mentén megkezdték az érintett állatállományok kényszervágását.
A Felvidéken ötven év után most először előforduló fertőző betegséggel kapcsolatban előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind Robert Fico kormányfő nagyon komolynak minősítette.