Törvény a Szlovák Köztársaság védelméről, honvédség és kevesebb közigazgatási-önkormányzati egység – ezt javasolja "a nagymagyar sovinizmus" és a felvidéki magyar párt ellenszeréül Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt vezetője fenyegetettséget érez, mert – mint mondta – a Magyar Gárda már fegyverkezik, hogy a szomszédos államokban élő politikusokat gyilkoljon meg.

A második legnagyobb szlovák kormánypárt vezetője csütörtöki sajtóértekezletén megismételte: a Magyar Koalíció Pártja a magyar kormánytól kapott feladatokat teljesíti.

Slota visszatért ahhoz a korábbi elképzeléshez is, hogy afféle honvédséget alakítsanak ki rabolt országuk védelmére. Emlékeztetett, ilyen alakulatok már az 1994 és 1998 közti időszakban is formálódtak, amikor pártja tagja volt Vladimír Meciar kormányának.

Slota "tart" a jelenlegi szlovák közigazgatási modelltől is. Az országban nyolc államigazgatási egység van, amelyeket kerületeknek neveznek. Ezek határa egybeesik a nyolc önkormányzati egység, a megyék határával. A nyolc megye közül ötben élnek magyarok, és az MKP-nak mind az öt megye közgyűlésében van képviselete – a magyarok arányszámától függően erősebb vagy gyengébb. Ha Slota elképzelése szerint visszatérnének a három kerülethez – a nyugat-, a közép- és a kelet-szlovákiaihoz –, gyengülne a magyar képviselet. Slotának egy ilyen változtatással kimondott célja van: megakadályozni, hogy a magyarlakta területeken autonómiát hozhassanak létre.

(FH nyomán)