Az RMDSZ természetesen cáfolja Ujhelyi István országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt alelnöke állítását, miszerint az MSZP sokat segített a pártnak, viszont az alakulat vezetői ennek elhallgatását kérték.

Két szocialista Nagyváradon tett kijelentései után Kelemen Hunor ügyvezető elnök próbálta oltani a tüzet a Kolozsváron megjelenő Krónika című napilap szerdai számában.

Nyakó István, az MSZP szóvivője az RMDSZ ifjúsági szervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) által a hétvégén Püspökfürdőn rendezett akadémiáján a cigányszavazatok kapcsán azt mondta: egy politikai párt számára minden szavazat számít, viszont soha ne derüljön ki, hogy miként szerzi meg a voksokat. Ugyanitt Ujhelyi István MSZP-s képviselő a kormánypárt és az RMDSZ közötti kapcsolatra utalva úgy fogalmazott: „Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték, viszont a párt azt kérte, hogy erről ne beszéljünk, nehogy kiderüljön Erdélyben a dolog”.

Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónikának úgy fogalmazott: az MSZP szóvivőjének kijelentései őt minősítik, bár a voksszerzési stratégiák tekintetében nem mondott újat, hiszen a pártok által használt eszközök és technikák fellelhetők minden politikai kampánytankönyvben. „Ezekben fellelhető, hogy a politikus termék, és el kell adni. Más kérdés, hogy mivel értünk egyet, és mit fogadunk el mindezekből. Tény, hogy az RMDSZ nem igényelt Nyakó Istvántól segítséget e téren, mint ahogy Ujhelyi István állításával ellentétben sem anyagi, sem tanácsadói támogatást nem kért, és nem is kapott a választási kampányok során az MSZP-től” - hazudta az erdélyi napilapnak Kelemen, aki a júniusi önkormányzati, valamint a tavalyi európai parlamenti választások során kampányfőnöki tisztséget is betöltött a szövetségben.

Hozzátette: az RMDSZ a novemberi parlamenti választásokon is jól bejáratott, emberekhez szóló kampánystratégiát alkalmaz, személy szerint ugyanis nem híve az ellenségkeresésnek, a démonizálásnak. „Noha az MSZP és a Fidesz rendszeresen használja a negatív kampány elemeit, Erdélyben ez a módszer ártalmas, elidegeníti a közösséget” - állapította meg Kelemen Hunor.

A lap vezércikke is e témával foglalkozik: „Emlékezetes, hogy az RMDSZ milyen hevesen bírálta a Fidesz vezérkarát, amiért a budapesti ellenzéki párt vezető arcai az erdélyi Magyar Polgári Párt mellett kampányoltak az önkormányzati választások előtt. Ennek nyomán most nem is az az igazán kényes ügy, hogy az RMDSZ is budapesti támogatást kért, hanem az, hogy - ismerve az MSZP nagyarányú erdélyi népszerűtlenségét - mindezt fű alatt művelte.”

(FH korrigálva)