Vizsgálati fogságba helyezték Slobodan Djordjevicset és Luka Tubicsot, akik tegnap hajnalban Szabadkán léccel és késsel támadtak az őket a csendháborításra figyelmeztető lakókra. Nikola Dimics és felesége könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az incidensre akkor került sor, amikor a két dühöngő rác a hajnali órákban zajt csapott, Dimics pedig felszólította őket, hagyják abba. A rendbontók ekkor megdobálták kővel Dimicset és az időközben megjelenő feleségét, beverték az épület bejárati ajtaját és megpróbáltak fizikailag leszámolni a házaspárral. A dulakodás és birkózás során Dimics jól tartotta magát, és a rendőrség is nemsokára megérkezett a helyszínre.
Djordjevicset és Tubicset a rendőrök letartóztatták, kihallgatásuk után pedig az illetékes községi bíró 30 napig tartó vizsgálati fogságot rendelt el velük szemben.
A két elkövető nemrég jött ki a szintén 30 napos vizsgálati fogságból. Etnikai gyűlölet szítása, valamint gyilkossági kísérlet miatt vették őket korábban őrizetbe. A szabadkai magyar közvélemény nem kis döbbenetére 30 nap után kiengedték őket, lehetővé téve, hogy szabadlábról védekezzenek.
(Vajdaság Ma nyomán)
Kapcsolódó
Jelentés Délvidékről: Szerbia nem állja útját a magyarellenes erőszaknak