Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ jelölje győzött, Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn viszont az MPP jelöltjei nyertek. A helyhatósági választások második fordulójában viszonylag sok független jelölt nyert madátumot, így például Bukarest főpolgármestere, vagy Székelyföldön Parajd és Csíkpálfalva is.
Nehéz kampány volt, de mostantól Sepsiszentgyörgyön közösen kell elkezdeni a munkát, a város minden lakójára szükség lesz - mondta vasárnap este Antal Árpád, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színeiben megnyerte a háromszéki város polgármesteri tisztségét.
Antal Árpád megjegyezte, hogy szerinte a rendkívül alacsony, alig harminc százalékos részvételi arány a helyhatósági választások második fordulójában elsősorban az ellenfél negatív kampányának tulajdonítható, amelynek demobilizáló hatása volt. Az elmúlt másfél hétben nagyon sok negatív elem jelent meg a Magyar Polgári Párt kampányában - tette hozzá. Nyilatkozatában Antal azt üzente az MPP-nek, hogy hétfőtől kész tárgyalóasztalhoz ülni. Leszögezte: polgármesteri tevékenysége során szüksége lesz minden sepsiszentgyörgyire, azokra is, akik nem rá szavaztak, és azokra is, akik távol maradtak.
Csinta Samu, az MPP jelöltje a választás után elismerte: emberileg kicsit csalódott. Egyértelműnek nevezte, hogy az MPP-nek nem sikerült „ledolgoznia" azt a hátrányát, amely abból fakad, hogy mindössze két hónapja létezik. Nem sikerült győznie az RMDSZ-szel szemben, amelynek apparátusa immár tizennyolc éve működik fejlett szervezeti és stabil anyagi háttérrel. Megállapította: természetesen jobb lett volna, ha a győztes pozíciójából folytathatná e városban a munkát a szervezet. Az MPP ilyen helyzetben próbálja majd felépíteni magát, és a teljes siker reményében négy év múlva újra nekiindulhat a választásoknak - nyilatkozta Csinta Samu.
Markó szerint a két legfontosabb helyszínen nyertek az RMDSZ jelöltjei
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára a két legfontosabbnak tekintett helyszínen, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is sikerült nyerniük a szövetség által versenybe küldött jelölteknek - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Jelentős sikernek számít az RMDSZ számára a bánsági város, Zsombolya polgármesteri címének megszerzése is.
Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn az MPP jelöltjei nyertek.
Gyergyószentmiklóson az MPP Mezei János győzelmét ünnepelte az éjszaka, aki RMDSZ-es ellenfelét, Weil Gyulát győzte le. Tusnádfürdőn az MPP-s Albert Tibor aratott diadalt az RMDSZ-es Zólya Zoltán felett.
(Duna TV - Erdély Ma)
Korábban írtuk: Helyhatósági választások, 2. forduló – Rész- és végleges eredmények
Sepsiszentgyörgy: néhány körzet feldolgozása után az RMDSZ jelöltje, Antal Árpád vezet Csinta Samu (MPP) ellenében. FRISS (90%): Antal Árpád 55%
Gyergyószentmiklós: Mezei János, az MPP jelöltje a győztes.
Szatmárnémeti: 15 szavazókörzet feldolgozottsága mellett Ilyés Gyula (RMDSZ) vezet. FRISS (65%): Ilyés Gyula egyre biztosabb. 100%: Ilyés a polgármester.
Balánbánya: a független Meres Mihai legyőzte Székely Ágnest, az RMDSZ jelöltjét.
Szentegyháza: az RMDSZ jelöltje, Burus Ella marad a polgármester.
Tusnádfürdő: Albert Tibor (MPP) váltja Zólya Zoltán (RMDSZ) eddigi polgármestert.
Parajd: a független Bokor Sándor legyőzte Márton Zoltánt, az RMDSZ jelöltjét.
Nagykároly: nyert Kovács Jenő (RMDSZ).
Tasnád: Véron András, az RMDSZ jelöltje lesz a polgármester.
Zsombolya (Temes megye): Kaba Gábor (RMDSZ) marad a polgármester.
Székelyhíd (Bihar megye): Béres Csaba, az RMDSZ jelöltje lesz a polgármester.
Bukarest főpolgármestere a független Sorin Oprescu lesz.
A romániai és megszállt erdélyi helyhatósági választások második fordulójában a szavazók összesen 1474 településvezető mandátumáról döntöttek. Magyar-magyar viszonylatban a választások legnagyobb tétje a székelyföldi Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós volt, ahol az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt jelöltjei mérkőztek meg egymással. Gyergyóban az MPP, Sepsiben az RMDSZ győzött.
Az Országos Választási Iroda adatai szerint délután öt óráig a szavazásra jogosultak 33,84 százaléka voksolt. A 46,39 százalékos vidéki szavazási kedv messze meghaladta a városokban regisztrált 26,18 százalékos arányt. Legtöbben a dél-romániai helységekben járultak az urnákhoz. A választások első fordulójához hasonlóan, most is a fővárosban mentek el a legkevesebben voksolni, a délután öt órakor mért adatok szerint a szavazási joggal rendelkezőknek alig 21,46 százaléka.
Egy három hónappal ezelőtt bejegyzett párt képességeihez képest jó eredményeket ért el a Magyar Polgári Párt a romániai helyhatósági választásokon - jelentette ki Szász Jenő, az autonomista MPP elnöke. (Szász és pártja valójában a várakozásoknál jóval gyengébben szerepelt, elvesztette főhadiszállását, Székelyudvarhelyt is a román kollaboráns RMDSZ-szel szemben. Mindebben nem kis szerepe volt a tehetségtelen és zavaros ügyekkel is kapcsolatba hozható Szásznak. Ennek ellenére sajnos nem mond le, hogy átadja helyét tehetséges és tiszta erdélyi magyar politkusoknak. Ugyanakkor az MPP bekerült nagyon sok erdélyi önkormányzatba, különösen Székelyföldön komoly súllyal, szerzett néhány polgármesteri tisztséget is, tehát megsemmisülésétől nem kell tartani - a szerk.)
A második fordulóban sikerült megnyerniük a polgármesteri széket Gyergyószentmiklóson, Gyergyóujfaluban, Tusnádfürdőn és Gyulakután, Zetelakán pedig az általuk támogatott független jelölt végzett az élen. Egyetlen taktikai hibát követtek el, azt, hogy a kampány heve miatt reményeik többről szóltak, mint amit lehetőségeik lehetővé tettek. Ötszáz helyi és megyei önkormányzati képviselői helyet sikerült megszerezniük a helyhatósági választások során, ami egy ilyen zsenge korú párt számára szép eredmény. Az RMDSZ erős falusi hálózattal rendelkezik polgármesterei révén, ilyen fiatalon pedig az MPP nem tudta felvenni a versenyt ezzel a hálózattal. Ehhez idő kell, akárcsak ahhoz, hogy egyéni jelöltjeik jobban szerepeljenek. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztség elhódításáért versenybe küldött Csinta Samu jó jelölt volt, ezt bizonyítja, hogy Antal Árpádnak meg kellett izzadnia, és végül csak második fordulóban sikerült győznie.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára a két legfontosabbnak tekintett helyszínen, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is sikerült nyerniük a szövetség által versenybe küldött jelölteknek - mondta Markó Béla, az RMDSZ kommunista és besúgói múltú és szintén borzalmas jelenű elnöke. A román érdekeket képviselő Markó emlékeztetett arra, hogy az első fordulót követően az RMDSZ-nek sikerült 148 polgármesteri tisztséget megszereznie, a második forduló után pedig újabb 30-35 városvezetői poszt megszerzésében reménykednek. A részvétel elég jó volt, ugyan régiónként különbözött a szavazási kedv, így egyes vidékeken az első fordulóhoz képest kisebb részvételt tapasztaltak, másutt nagyobbat, de összességében az érdeklődés nem volt kisebb, mint két héttel ezelőtt.
Markó szerint az RMDSZ jól teljesített. A szövetségnek az volt a célkitűzése, hogy a 2004-es helyhatósági választásokon elért eredményeket nagyjából megismételje. Ez sikerült, és ez nagyon fontos, nem csak az RMDSZ, hanem elsősorban az erdélyi magyar közösség számára, ugyanis az önkormányzatokban ugyanolyan erősek lesznek, mint az elmúlt négy esztendőben - mondta a románkollaboráns, az őshonos magyarok jogait és autonómiáját eláruló, volt román kommunista párttikár és szekus besúgó Markó.
A Szociáldemokrata Pártból kilépett, és a bukaresti polgármesteri székért függetlenként induló Sorin Oprescu ülhet a román főváros városvezetői székébe - állítják a közvélemény-kutató intézetek az urnazárást követő jelentésekben.
Az exit-poll adatok szerint a független Sorin Oprescu majdnem tíz százalékkal előzte meg Vasile Blagat, a Demokrata-Liberális Párt jelöltjét a főpolgármesteri tisztségért folyó versenyben. Oprescunak 54, míg ellenfelének 46 százalékot jósolnak a jelentések, a felmérések hibahatára négy százalék. Oprescu Bukarest első független polgármestere lesz, romániai elemzők szerint azonban az új polgármester továbbra is jó viszonyban van egykori pártjával.
(Erdély Ma - FH nyomán)