Nem mond le az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöki tisztségéről Szász Jenő, holott csúfosan elbukta pártja a választásokat, akárcsak ő maga: 80-20 arányban veszített Borboly Csabával, egy hétpróbás RMDSZ-es gazemberrel szemben, akinek mellesleg papírja is van arról, hogy közpénzt lopott.
Az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című bukaresti napilapnak adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy nem indult ismét székelyudvarhelyi polgármester-jelöltként, ehelyett a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért mérkőzött meg. Ez utóbbi küzdelmet viszont elveszítette. Szász szerint "ennek a taktikai lépésének a büntetése volt az, ami történt". Hozzátette: az, hogy Hargita megyében hatezer szavazattal többet kapott, mint az MPP listája, nem arról tanúskodik, hogy vele volna különösebb probléma.
A politikus úgy véli, hogy az MPP által szerzett körülbelül százezer szavazat nem jelent kudarcot. A reményeik ugyan többről szóltak, a lehetőségeikből viszont ennyire futotta. Úgy véli, hogy az MPP nem tehető felelőssé azért, hogy a szórványban élő magyarság több fontos közigazgatási tisztségtől esett el, mert ők azokat az embereket mozgósították, akik amúgy sem mentek volna el szavazni.
Hozzátette: az erdélyi magyarságnak azért is van kevesebb önkormányzati képviselője, mert a közösség fogyatkozik. Az eredményt az is befolyásolta - mondta Szász -, hogy általános közöny jellemezte a választásokat a magyarok esetében is. Rámutatott: ez azt jelenti, hogy a magyarok elfordultak a közélettől, a politikától.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az MPP esetleges együttműködésére vonatkozó kérdés kapcsán Szász kifejtette: nem az a megoldás, hogy a győztes visz mindent. "Bízunk benne, hogy magyar-magyar együttműködés lesz, és ők nem a román pártokkal fognak egyezkedni" - mondta Szász. Szerinte amennyiben az RMDSZ továbbra is erőből politizál, úgy jár majd az őszi parlamenti választásokon, mint Marosvásárhelyen, ahol a szövetségnek nem sikerült visszaszereznie a polgármesteri tisztséget - olvasható az ÚMSZ-ben.
(MTI)