Ugrás a cikkhez
Reklám

A nagybányai Gesztenyefesztivál idén szeptember 23. és 25. között zajlik. És ilyenkor szokás szerint érkeznek a résztvevők, épülnek a bódék, rakodnak az árusok. Na de Cătălin Cherecheș, Nagybánya polgármestere olyan ember, aki a saját szemével győződik meg arról, hogy minden, de minden rendben van a helyszínen. És egy kürtőskalácsot áruló bódé előtt szinte a földbe gyökerezett a lába.

Mert hogy a bódén azt olvashatta, hogy kürtőskalács.

Így, magyarul. Na és ekkor horgadt föl Cherecheș mesterben az egységes és oszthatatlan nemzetállami indulat. Ugyanis ezt mondta:

Van egy kérésem. (Kérést mondott, de nem az következett, hanem parancs – a szerk.) Beszereznek nekem egy trikolórt, és szépen felteszik oda.

És a bírót körülzsizsegő szolgahad nem azt mondta, hogy na de polgármester úr, ez talán túlzás, hanem ezt: jó! Igenis, értettük!

Ezzel a városvezér továbbmasírozott, kísérete meg utána. És akkor megint rendelkezett egyet a főnök:

És oda is. Ahol nem értjük, mit ír (értsd, mi, románok – a szerk.), oda teszünk egy román trikolórt.

Mire a szolgák ismét: Igenis!

Szép, mi? Erdélyi multikulturális paradicsom, az. Dan Ivan, az USR szenátora videót készített az esetről:

A parancsot tett követte, persze, csak hát amolyan romániai jóvanazúgy módra. A trikolórok nem a magyar szavakra kerültek, hanem a bódé elejére, kétoldalt, a homlokzaton található KÜRTŐS szót egy COZONAC feliratú táblával takarták le - számol be az esetről a Főtér.ro.




A nagybányai RMDSZ „érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja” Cherecheș intézkedését, amelynek nyomán a kürtőskalácsot árusító standoknál a magyar feliratot eltakarták a román trikolórral.

Reagálásukban azt írják: Pap Zsolt István RMDSZ-es alpolgármester péntek reggel elrendelte a csütörtökön elhelyezett zászlók eltávolítását.

A polgármester – ha már beleállt a témába –, nem hagyta reagálás nélkül a fejleményt. Pénteken fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Nagybánya neve Baia Mare, akkor is, ha udvariasságból elfogadják, hogy itt-ott megjelenjen a Nagybánya elnevezés is.

Egy olyan városban, amelynek a neve Baia Mare, ha én elmegyek kenyeret venni, akkor ott, ahová én vásárolni megyek, azt írja: pâine, és nem azt, hogy kenyér. Ha nem akarják megváltoztatni a kenyér feliratot, akkor tegyék mellé a román zászlót! Akkor értem, hogy én, a román is bemehetek oda. De ha magyarul írja, akkor azt jelenti, hogy nem nekem, a románnak szól. A románnak, akiről egyesek úgy gondolják, hogy papagájként kell szótárakban megnéznie, mit is jelent az, amit mások magyarul odaírnak.

Emiatt – folytatta –, mivel az ő (a polgármester) egyik magyar képviselője, aki „látszólag” a város alpolgármestere, megengedte magának, hogy rátegye a kezét a román zászlóra és eltávolítsa,

ettől a másodperctől visszavonom minden alpolgármesteri megbízatását.

Vasárnapi frissítés: Márki-Zay is asszisztált hozzá

A Krónika szerint a magyargyűlölő polgármester többször kihangsúlyozta, hogy a megyeszékhely hivatalos neve Baia Mare, "akkor is, ha udvariasságból, eleganciából elfogadjuk, hogy itt-ott megjelenjen a Nagybánya elnevezés is", és azt fejtegette: nem várható el a románoktól, hogy szótárban kelljen megnézniük, mit jelentenek a mások által kihelyezett magyar feliratok.

A Krónika beszámolójában megemlítette, hogy a tíz százalékban magyarok lakta máramarosi megyeszékhely elöljárójának újabb magyarellenes lépéséhez Márki-Zay Péter is "asszisztált". A hétvégi Gesztenyefesztiválon ugyanis Nagybánya testvérvárosa, Hódmezővásárhely polgármestereként a magyarországi ellenzék volt kormányfőjelöltje is részt vett és több nyilvános eseményen mutatkozott Cherechessel.

A lap szerint Catalin Cherechest a legellentmondásosabb román politikusok között tartják számon, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) két ügyben is vádat emelt ellene, 2016-ban pedig úgy sikerült először újraválasztatnia magát, hogy közben előzetes letartóztatásban volt. Az egyik ügyben idén februárban öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Kolozs megyei törvényszék alapfokon csúszópénz elfogadásáért, törvénytelen kereskedelmi tevékenységért, hamis nyilatkozattételért, a vád szerint üzletemberektől fogadott el kenőpénzt 2013-ban. Másik korrupciós ügyében nem született még ítélet - zárta beszámolóját az erdélyi lap, melyet az MTI idézett.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából