Szerbiában még mindig létezik az etnikai vagy vallási kisebbségek elleni hangulatkeltés jelensége, ezt a légkört egyebek között politikusok és sajtószervek táplálják - állapította meg egy kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az Európa Tanács rasszizmusellenes testülete (ECRI).
A strasbourgi dokumentum foglalkozik a Délvidék helyzetével is, emlékeztetve arra, hogy bár az elmúlt években a helyzet csillapodott, 2003 és 2005 között néhány súlyosabb, nemzetiségi alapú incidensről számoltak be.
Arra is kitér, hogy az atrocitások nagyobb része olyan fiatalokhoz kötődik, akik az egykori Jugoszlávia más részeiből érkeztek a jelentős részben magyarok lakta tartományba a múlt évtized elejétől. Egyes szervezetek száz körülire teszik az ilyen incidensek számát 2003-2004-ben az ECRI szerint, amely arra is emlékeztet, hogy sok beszámoló nem elégséges rendőrségi, illetve hatósági válaszra is felhívja a figyelmet.
A jelentés arra sürgeti a szerb vezetést, hogy továbbra is szenteljen kiemelt figyelmet rasszista alapú vétségeknek a térségben, továbbá folytasson le olyan információs kampányt, amellyel segíteni tudja, hogy a különböző csoportok jobban megismerjék és megértsék egymást.
(MTI)