„Szerencsétlen, buta és aljas játéknak” minősítette az ellene elhangzott vádakat Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, akit a média azzal gyanúsít, hogy alkut kötött Robert Fico kormányfővel, amikor a Csáky könyvét is kiadó Madách Posonium számára állítólag egymillió koronát kért a kormányfőtől.

Kapcsolódó: A Polgárinfó Csáky 1 milliós megvásárlásáról

Csáky az MTI-nek nyilatkozva határozottan tagadta, hogy találkozott és alkut kötött volna Ficóval. Egyúttal felelőtlenségnek nevezte, hogy elődje, Bugár Béla a találkozót és a kérelmet megerősítő nyilatkozatot tett. Az MKP jelenlegi és volt elnöke között nem ez az első összecsapás.

„Cáfolom, amit a szlovákiai magyar bulvármédia a hét végén felvetett. Az MKP és a Robert Fico kormányfő vezette Smer között semmiféle találkozó nem volt. Ugyanígy sem hivatalos, sem félhivatalos szinten nem volt egyezség sem. Nem igaz, hogy a lisszaboni szerződés ratifikálásához adott szavazatainkat a készülő közoktatási törvényhez vagy bármi egyébhez kötöttük volna. A Madách könyv- és lapkiadóhoz sem” – mondta Csáky.

Szavaival arra reagált, hogy elődje, Bugár Béla, az MKP volt elnöke a botrány kirobbanása kapcsán kijelentette: igenis volt ilyen találkozó, és Csáky átadta Ficónak a kiadó kérelmét tartalmazó levelet. A szlovákiai médiában szombaton „robbant” az ügy, a lapok címoldalaikon írtak az állítólagos alkuról és az „egymilliós ügyletről”.
 

„Bugár veszélyezteti a közoktatási törvény minőségét”

„Mindezt rosszindulatú manipulációnak tartom. Sajnos az MKP-n belül is vannak felelőtlen emberek. Sajnálom, hogy Bugár Béla is közéjük tartozik, aki most ily módon veszélyezteti a közoktatási törvény minőségét, nem törődve azzal, hogy ha most a média kialakít egy olyan hazug légkört, amelyben valószínűnek tűnhet egy titkos MKP–Smer-megállapodás lehetősége, akkor esetleg bekövetkezhet, hogy a Smer ezt cáfolandó a magyar oktatást hátrányos helyzetbe hozó közoktatási törvényt szavaz meg. Ennyire érzékeny politikai időszakban az ilyen aljas játék súlyos politikai felelőtlenség” – mondta Csáky.

Az MTI kérdésére, vajon milyen indítékok alapján állíthatja Bugár azt, hogy volt ilyen találkozó, mi több, volt ilyen kérelmet megfogalmazó levél is, az MKP elnöke kijelentette: „Bugár Béla valószínűleg személyi vagy csoportindítékok nyomán cselekszik így, de azt sem zárom ki, hogy bizonyos (szlovákiai) magyar vállalkozói körök megzsarolták őt. Sem ilyen, sem más levelet nem adtam át, nem is adhattam át, mert a miniszterelnökkel nem találkoztam. Időközben kiderült, hogy az a levél postai úton, ajánlott küldeményként is elment a miniszterelnöknek, aminek természetesen a kormányhivatal ügyvitelében dokumentálható nyoma van” – fogalmazott Csáky.
 

Fico: Nem találkoztam Bugárral

Késő délután megszólalt az ügyben Robert Fico is, aki a TASR szlovák hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta Bugár állításait, miszerint az MKP és Fico pártja között lett volna kétoldalú találkozó.

(Bumm - MTI)