Nem tudom, igaz-e vagy kacsa, hogy Csáky 1 millió koronát kért azért cserébe, hogy frakciójuk megszavazza a lisszaboni szerződést, de ez nem is lényeges.
Szerintem ettől függetlenül, bármelyik nép bármely képviselője, aki elfogadta ezt a gyilkos förmedvényt (akár pénzért és egyéb előnyökért, akár ellenszolgáltatás nélkül), az elárulta a saját népét. Ez a "szerződés" ugyanis minden szempontból tarthatatlan, s kizárólag a nemzetközi cionista maffia érdekeit szolgálja.
Tehát ennek tükrében az MKP és Csáky az én szememben a magyarság árulója.
De előéletét tekintve sem tartom Csákyt semmivel se különbnek Bugárnál, hiszen hosszú éveken át vezető szerepet töltött be a szlovák kormányban, de semmi érdemlegeset nem tett a felvidéki magyarságért, viszont végig élvezte a pozíciójából fakadó anyagi és egyéb kiváltságokat. Nagy hiba volt őt az MKP élére tenni (akárcsak korábban Bugárt!), s mikor Duray Békéscsabán járt tavaly, ezt személyesen meg is mondtam neki. Ő valami olyasmivel indokolta elhibázott "királycsinálását", hogy azért javasolta Csákyt, mert őt magát nagyon intenzíven támadják a tótok, s meg akarta kímélni a magyarok pártját attól, hogy az ő esetleges elnöksége miatt fölösleges kockázatoknak legyen kitéve. Ezt az "önzetlen" viselkedést a magam részéről nem tudom elfogadni, mert a felvidéki magyarságnak az lenne az érdeke, hogy legjobb embere legyen a vezető (bármennyire mocskolják a tótok!), nem pedig egy gyenge jellemű tucatember. Anyaországi létemre nem szeretnék közvetlenül beavatkozni felvidéki testvéreim ügyébe, de ennyit mindenképpen el kellett mondanom, hiszen hazaáruló "magyar" országgyűlésünk (kormány és ellenzéke egyaránt!) éppúgy megszavazta a lisszaboni szerződést, s amennyiben más országok parlamentjei is ratifikálják, akkor érvénybe léptetése után valamennyien élvezni fogjuk szörnyű, mérgezett gyümölcseit. Ez pedig mindnyájunk gyarmati rabszolgasorba süllyedését jelentené, s függetlenségünk, szabadságunk és önrendelkezésünk végleges elrablását! Isten óvja szerencsétlen népünket!
(Egy aggódó és tisztán látó anyaországi magyar. Név és cím a szerkesztőségben.)
kuruc vitéz
MEGJEGYZÉS:
Általában nem közlünk névtelen leveleket, most azonban az ügy fontosságára tekintettel kivételt teszünk.
Házik Zoltán
Polgár Info felvidéki, kárpátaljai, délvidéki főszerkesztője