Traian Bodea, a Konzervatív Párt Bihar megyei szervezetének elnöke és a párt jelöltje Nagyvárad polgármesteri tisztségére szerdán bejelentette, el fogja távolítani az utcák magyar nyelvű feliratait, amelyek az elmúlt hetekben jelentek meg a városban.

Kapcsolódó: Eltüntetik Nagyvárad magyar utcaneveit

Traian Bodea, aki egyébként egy építészeti cég tulajdonosa is, sajtótájékoztatóján kijelentette, festékoldóval és festékkel felszerelkezett alkalmazottja az elkövetkező napokban Nagyvárad utcáin azon fog dolgozni, hogy eltakarja egy réteg festék alá a "törvénytelen" magyar utcaneveket.

A festékkel felírt magyar nyelvű utcanevek tavaly nyáron kezdtek megjelenni a hivatalos feliratok mellett. Az akciót az Erdélyi Magyar Ifjak képviselőinek tulajdonították. Az EMI képviselői tagadták ezt, Csomortányi István, az EMI-képviselője kijelentette, a szövetség már 2006-ban kétnyelvű táblácskákat kért Nagyvárad utcáira, de nem kapott semmiféle hivatalos választ a polgármesteri hivataltól.

Két héttel korábban a polgármesteri hivatal alkalmazottai nekifogtak eltávolítani a feliratokat, nagy részüket le is törölték. Mihai Groza demokrata-liberális polgármester akkor kijelentette, addig folytatják az akciót, ameddig mindegyik feliratot le nem törlik.

(Paprika Rádió)