Ugrás a cikkhez
Reklám

Hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt - hozta nyilvánosságra az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton az SZBU hivatalos válaszát az általuk a hatóságnak írásban elküldött kérdésre.




A SZBU közölte, hogy a hazaárulás mellett még Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén is eljárást indítottak a képviselők ellen.

További részleteket nem közöltek, hivatkozva arra, hogy a vizsgálat folyamatban van. Így azt sem hozták nyilvánosságra, kihallgatták-e az érintett képviselőket - írta a hírportál.

December 1-jén hozta az SZBU nyilvánosságra, hogy vizsgálatot indított annak kiderítésére, jogszabályba ütköző volt-e az, amikor a kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt. Az eset még november 21-én történt, de a himnuszéneklésről titokban készített videofelvétel csak jóval később került napvilágra. Az SZBU akkori közlése szerint a helyi közösségi vezető kezdeményezésére énekelte el az október végi helyhatósági választásokon újonnan megválasztott tanácstagok egy része a magyar himnuszt. "A biztonsági szolgálat dokumentumokat kapott az eseményről, és most gondosan ellenőrzi őket. Az ellenőrzés eredményei alapján megteszik a megfelelő válaszintézkedéseket" - közölte december 1-jén az SZBU.

Még aznap a Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko közölte, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Ukrajna nem akar politikai harcot vívni Magyarországgal - hazudja a külügyminiszterük

- Ciánnal akarták megmérgezni Beregszász ivóvízét, hogy "megtisztítsák a várost a magyaroktól"

- "A túszaink vagytok, megmérgezünk, akár a patkányokat!" - Ilyen körlevelekkel fenyegetik a kárpátaljai magyarságot

- Most éppen a himnuszunk miatt hurcolnak meg kárpátaljai magyarokat - Zelenszkij pártjának köszönhetően





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából