Nemzetközi támogatás nélkül marad a délvidéki magyarok területi autonómiára vonatkozó kezdeményezése. Az EBESZ határozottan közölte, hogy Koszovó egyedi eset volt, a vajdasági magyarok se hivatkozhatnak rá. Várjuk Gönczováék tiltakozását és határozott fellépését.

A délvidéki magyar pártok koalíciója április 15-ig megfogalmazza és nyilvánosságra hozza, hogy a politikusok miként képzelik el az ottani magyarok autonómiáját.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az újvidéki Dnevnik című szerb napilapnak nyilatkozva hangsúlyozta: kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a délvidéki nemzeti kisebbségek is igényt tarthatnak azokra a jogokra, amelyek a koszovói szerbeket megilleti.

A szemét EBESZ viszont egyértelműen közölte: Koszovóé egyedi eset, így nem hivatkozhatnak rá a szerbiai nemzeti kisebbségek sem.

Az etnikai alapokon nyugvó, délvidéki magyar területi autonómiára tehát egyelőre nincs lehetőség. Pásztor István a szerb napilapnak nyilatkozva ugyanakkor emlékeztetett: a perszonális autonómiának semmi akadálya, mivel azt egy olyan hatályos törvény teszi lehetővé, amelyet a szerb-montenegrói államközösség idején hoztak meg.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint az autonómia kérdésénél jelen pillanatban nagyobb jelentőségűek a májusban esedékes tartományi helyhatósági választások, amelyen a három magyar párt koalícióban indul, és szép sikerekre számít.

A jó eredmény előnyösebb légkört teremthetne az autonómia kérdésének vitájában is.

(InfoRádió korrigálva)