Az idei választások megnyerésére és közös kormányzásra készülnek Romániában az Európai Néppárt (EPP) tagpártjai, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - erősítette meg csütörtökön a PNL és az RMDSZ elnöke az Európai Parlament néppárti frakciójának igazgatótanácsával folytatott távértekezleten.

Romániában szeptember 27-én tartják az önkormányzati, december 6-án pedig a parlamenti választásokat. A PNL-nek mintegy tíz százalékpontos előnye van a Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben és az Európai Néppárt tagpártjaival, a - parlamenti küszöb átlépésére jelenleg esélytelennek tartott - Népi Mozgalom Párttal (PMP), illetve az RMDSZ-szel szeretne kormánykoalíciót alkotni - szögezte le a PNL-t vezető Ludovic Orban miniszterelnök. Hozzátette: ha a néppárti erőknek nem sikerülne többséget alkotniuk, semmiképp sem lépnének kormányra a "volt kommunistákkal, jelenlegi szocialistákkal", hanem megpróbálnának más lehetséges partnereket bevonni - tette hozzá a kormányfő.

Az RMDSZ is szövetségre akar lépni az önkormányzati választások után PNL-vel mindenütt, ahol lehetséges, "mert Romániának politikai stabilitásra van szüksége" - mutatott rá Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke kifejtette: Romániában folyamatos politikai válság van, az utóbbi nyolc évben tíz kormánya volt az országnak. Úgy vélte: a helyhatósági és parlamenti választások után stabilitásra, hosszú távú építkezésre kell törekedni.

"Az RMDSZ-nek és a PNL-nek azonos célkitűzése van: Románia fejlesztése, ezért túl kell lépni a múlt problémáin, és a jövőre kell koncentrálni" - idézte Kelemen Hunort az Agerpres hírügynökség.

Az EPP frakcióvezetősége és a román kormánytagok bukaresti tanácskozását Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője elnökölte, aki köszönetet mondott Klaus Iohannis román államfőnek és Ludovic Orban miniszterelnöknek, hogy "visszahozták Romániát az európai útra".

A tanácskozáson annak a 80 milliárd eurónak a felhasználására is kitértek, amelyet az Európai Unió a 2021-27-es uniós költségvetésből, illetve a - koronavírus-járvány negatív hatásait ellensúlyozandó - gazdasági helyreállítási alapból különített el Románia számára. Bukaresti látogatása alkalmából Webert a román államfő is fogadta, aki azt kérte az EPP-től, hogy támogassa Románia felvételét a schengeni övezetbe.

(MTI nyomán)