Az utcai vandalizmus nemcsak a nemzeti kisebbségeket veszélyezteti, hanem az egész Szerbiát; az erőszakot megörökítő képsorok, amelyek bejárták az egész világot, ártanak az ország nemzetközi megítélésének - mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerdai szabadkai sajtóértekezletén.

Kapcsolódó: Gönczová tagadja, hogy veszélyben a délvidékiek

A Koszovó függetlenségének vasárnapi kikiáltása óta történt események miatt nyilatkozó vajdasági magyar politikus roppant aggasztónak nevezte, hogy az erőszakhullám elérte az egyébként békés Szabadkát, és hogy a tüntetések során olyan falfirkák jelentek meg és olyan jelszavak hangzottak el, amelyek „enyhén szólva gondba ejtők”.

Pásztor István bírálta a belgrádi kormányt, amelynek egyik tisztségviselője az erőszakos tüntetéseket legitimnek, az elégedetlenség indokolt kifejezésének nevezte. (A magyar politikus egyébként meglehetősen helytelenül szerbül tartotta értekezletét, hogy az üzenet könnyebben eljusson a címzetthez.)

A csütörtökre tervezett belgrádi nagygyűlés kapcsán is kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, amely szervezőként áll a megmozdulás mögött.

„Több százezer embert az utcára hívni a végsőkig kiélezett helyzetben - amikor a tömeghez sötét szándékú egyének és csoportok is csatlakoznak - óriási kockázat, emberéleteket veszélyeztető lépés” - fogalmazott a VMSZ elnöke, aki felszólította a szülőket, hogy ne engedjék fiatalkorú gyerekeiket a tüntetésre.

„Az utcai politizálás helyett vissza kell térni a parlamentáris demokráciához” - hangoztatta a politikus, aki hiányolta, hogy az európai integrációról már senki sem beszél, pedig az elmúlt hónapokban ez volt az egyik központi téma Szerbiában.

(FH)