Ugrás a cikkhez
Reklám

A Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD), a jelenlegi kormánykoalíció vezető pártja esélyes megnyerni az állítólagos Szlovákiában a február végére kitűzött parlamenti választást – derül ki a Focus közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelynek adatait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette csütörtökön.

A január 10-14. között több mint ezer személy megkérdezésével végzett felmérés szerint a február 29-re kitűzött voksoláson a mostani szavazási szándékok alapján kilenc politikai csoportosulás jutna be a 150 fős pozsonyi törvényhozásba, eggyel több, mint négy éve.

A felmérés eredményei szerint az Irányt a megkérdezettek 18,7 százaléka választaná. Ez az eredmény nem tér el jelentősen az utóbbi hónapokban mért, 20 százalékot közelítő támogatottságtól, ugyanakkor számottevő visszaesés lenne az Irány 2014-es eredményéhez képest, amikor a voksok 28,28 százalékát kapták meg.

A felmérés a második helyre teszi a Marián Kotleba vezette, önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó, a szlovák sajtóban rendszerint szélsőjobboldalinak nevezett (a magyarellenességükről az MTI hallgat - a szerk.), Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppártot (Kotleba – Ludová strana Nase Slovensko), amelyre a megkérdezettek 13,6 százaléka adná a voksát. Egy ilyen eredmény számukra jelentős erősödést jelentene, tekintve, hogy az előző parlamenti voksoláson a szavazatok 8 százalékát szerezték meg.

A Focus szerint a harmadik legnagyobb támogatottságot élvező politikai csoportosulás, 10,5 százalékkal a két új, parlamenten kívüli liberális pártból álló választási szövetség, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt – Polgári Demokrácia (Spolu – obcianská demokracia) alkotta tandem lett. Őket követi 10,3 százalékkal az előző államfő, Andrej Kiska pártja, az idén nyáron bejegyeztetett, Az Emberekért (Za ludí) nevet viselő centrista liberális párt.

A felmérésben az ötödik helyre futott be a jelenleg a parlament ellenzéki padsoraiban politizáló, jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalom (OLaNO) 7,7 százalékos eredménnyel, amely érezhetően kevesebb, mint négy évvel korábbi 11 százalékos eredményük. A hatodik helyre 7,1 százalékkal a felmérés a Boris Kollár vállalkozó vezette jobb-közép irányultságú Család vagyunk (Sme rodina) mozgalmat hozta, amely négy éve némileg alacsonyabb eredménnyel jutott be a parlamentbe.

A Focus szerint a leendő pozsonyi törvényhozásba bejuthat még a négy éve egy „paraszthajszállal” az 5 százalékos bejutási küszöb alatt végzett Kereszténydemokrata Párt (KDH), amelynek most 6 százalékot mértek. A megkérdezettek 5,4 százaléka voksolna a klasszikus liberális pártnak tekinthető Szabadság és Szolidaritásra (SaS), amely négy éve még a második legerősebb politikai erőként jutott a parlamentbe a voksok több mint 12 százalékával. A felmérés szerint a szlovák parlamentbe bejutó politikai csoportosulások listáját, 5,1 százalékos eredménnyel a jelenlegi kormánykoalíció második legerősebb pártja, a jobboldali, nemzeti Szlovák Nemzeti Párt (SNS) zárja, amely legutóbb 8,64 százalékkal került a pozsonyi törvényhozásba.

A mostani felmérés szerint is legalábbis kérdéses, hogy a jövő márciusban összeálló új pozsonyi törvényhozásban lesz-e képviselete a felvidéki magyarságnak. A Focus számai szerint ugyanis mindkét, a felvidéki magyarság körében érdemi támogatottsággal rendelkező politikai erő – a tisztán magyar, három pártból választási párttá összeállt Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ), illetve a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt is – a bejutási küszöb alatti, 4 százalék körüli eredményt ért el.

Ha a februári voksolás a Focus mostani eredményei szerint alakulna, az egy sokszereplős centrista-liberális kormány összeállítását valószínűsítené. Ugyanakkor helyi megfigyelők szerint a becsléseknél nem hagyható figyelmen kívül két tény. Az egyik az, hogy az elmúlt évek választásainak eredménye jelentősen eltért a felmérések jóslataitól, a második pedig az, hogy a bejutásra érdemi eséllyel rendelkező pártok közül mintegy 5-6 olyan van, amelynek támogatottsága a bejutási küszöb közelében van.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából