Ugrás a cikkhez
Reklám

A szlovák belügyminisztérium adatai szerint 2010. július 17. és 2019. december 19. között 3171 személy veszítette el a szlovák állampolgárságát egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt.




A jelenleg is hatályos állampolgársági törvényt, amelynek értelmében elvehető a szlovák állampolgárság, Robert Fico (Smer-SD) első kormánya fogadta el 2010-ben arra a magyarországi törvényre reagálva, amely 2011-től egyszerűsítette a külhoni magyarok újrahonosítását.

A szlovák törvény értelmében elveszíti állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik országét. A törvény elfogadása óta már több próbálkozás is volt annak enyhítésére, de egyik sem járt sikerrel. Az SZK Alkotmánybírósága is vizsgálta a jogszabályt, de nem tudta egyértelműen eldönteni, hogy alkotmánysértő-e.

A belügyminisztérium korábban kilátásba helyezte, hogy kidolgoz egy módosító javaslatot, de ennek előterjesztésére a mai napig nem került sor. Azok a személyek, akik 1993. január 1. után veszítették el a szlovák állampolgárságukat, egy 2015 februárjában hozott belügyminisztériumi rendeletnek köszönhetően kivételes esetben visszaigényelhetik azt.

A kérvény elbírálása során figyelembe veszik azokat a tényezőket, amelyek miatt az illető elveszítette a szlovák állampolgárságát, illetve azt is, milyen körülmények között szerezte meg a másik országét.Megvizsgálják például, hogy a kérvényező rendelkezett-e tartózkodási engedéllyel vagy bejegyzett lakóhellyel a másik országban, amikor annak állampolgára lett - ismerteti a Felvidék Ma.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából