A Hargita megyei önkormányzat szombati közlése szerint Valentin Ivancea, Bákó megye új prefektusa megtámadta a közigazgatási bíróságon a darmanesti-i (nem MTI-s nyelven: dormánfalvi - a szerk.) önkormányzat úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó határozatait.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Bákó megyei törvényszék közigazgatási osztályán elindított perek egyikében a prefektus kifogásolta a temető átalakítására kibocsátott építési engedélyt, a másikban pedig azokat a határozatokat, amelyekkel a kisváros saját közvagyonába helyezte át a temetőt.

A közlemény szerint a prefektus úgy vélte: hogy a város tulajdonjogszerzése - a temető leltárba vétele - már alapjaiban törvénytelen volt, így a közvagyonba való áthelyezéssel ugyancsak illegálisan, jogcím nélkül szerzett látszólagos tulajdonjogot.

A közigazgatási bíróságra benyújtott prefektusi kereset a román törvények értelmében azonnali hatállyal felfüggeszti a vitatott határozatok érvényességét.

"Amennyiben a Közigazgatási Bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó határozatok nem törvényesek, (úgy) semmisnek nyilvánítja azokat, és minden olyan lépés, ami az illető akták alapján történt, semmissé válik. A végleges döntés után a jogaiban sértett fél - ebben az esetben Csíkszentmárton - kérheti a temető eredeti állapotának visszaállítását, azaz a törvénytelen építkezések lebontását, valamint a temető telekkönyvezésére vonatkozó bejegyzés törlését a Kataszteri Hivatalnál" - áll a Hargita megyei közleményben.

A közlemény Borboly Csabát, a Hargita megyei önkormányzat elnökét is idézi, aki úgy véli, a pozitív fejlemény annak tulajdonítható, hogy szeptember 10-én személycsere történt a Bákó megyei prefektusi hivatal élén.

A korábbi prefektus Maricica Luminita Cosa mindkét ügyben ultimátumot adott Darmanesti (Dormánfalva - a szerk.) polgármesterének a törvényesség visszaállítására, de annak ellenére sem indította el a kilátásba helyezett közigazgatási pereket, hogy a kiszabott határidőig a polgármester nem teljesítette követeléseit.

A Bákó megyei prefektus a hivatal honlapján nem adott hírt a bírósági keresetekről, és román bíróságok portálján sem találhatók egyelőre meg a perek kartotékjai.

(MTI)

Kapcsolódó: "Úzvölgye fiai": újra meggyalázták a temetőt, ezúttal a támadó horda tagjait tüntették ki a magyar sírok között