Hétfőn este sor került a Bósza-Belousova (korábbi nevén: Malikova) vitára a TA3 hírtelevízió "A nap témája" című vitaműsorában, bár a műsor végén Belousova közölte: szerinte ez nem vita volt, ő ugyanis csupán pártja, az SNS álláspontját mondta el.

A műsorban mindenesetre idáig tabunak számító témákról esett szó, elhangzottak olyan szavak, mint Felvidék, autonómia, asszimiláció. Bósza a maga kissé bárdolatlan, Belousova a maga beképzelt, fölényes, és bunkó modorában beszélt.

A sokak szerint nem is annyira magányos komáromi autonómiaharcos, Bósza János, élete első élő tévés fellépésén talán várakozáson felül szerepelt, az ilyen téren nála jóval tapasztaltabb Anna Belousovával, az ocsmány, magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt alelnökével szemben, bár helyenként ökögött-mökögött, nem találta a megfelelő szavakat, inkább elharapta a mondat végét. Bósza eredeti ellenfele maga Ján Slota lett volna, ám az SNS elnöke indoklás nélkül lemondta a vitát, és Belousovát küldte maga helyett. Bósza vasárnap hívta ki nyilvános vitára az SNS elnökét, először el is fogadta a kihívást Slota.
 

Nem nemzetiség, nemzet vagyunk

Bósza bevezetőjében - a műsorvezető kérdésére - elmondta, hogy nem nemzetiségnek, hanem a magyar nemzet részének tartja a felvidéki magyarságot. "Mi nem tehetünk arról, hogy Trianonkor meghatároztak valamilyen határokat," jelentette ki Bósza. Elfogadhatóbbnak tartaná, ha a parlament alkotmánymódosítást fogadna el, mely a polgári elvet helyezné előtérbe, és nem azzal a mondattal kezdődne a szlovák alkotmány, hogy "Mi, a szlovák nemzet..."

Belousova azzal kezdte, hogy nem vitázni érkezett, ugyanis ő és pártja "önjelölt"-nek tartja Bószát, aki semmilyen legitimációval nem rendelkezik, ugyanis nem választotta meg senki sem. Míg pártja, az SNS rendes, demokratikus választások útján került a parlamentbe, így tehát nem tekintik vitapartnernek "ezt az urat". Ugyannakkor afféle "tesztelőnek" tekintik, akinek révén valaki felméri a terepet az autonómia témájában.
 

On, ona

Bósza állítása szerint legalább 500 embert képvisel szervezete (akik nem tagjai a szervezetnek). Eközben tévesen a szlovák hímnemű "on" névmást alkalmazta a nőnemű Belousovára, amit természetesen "tanuljon meg rendesen szlovákul" kommentár kíséretében a "nemzet Annája" kikért magának, mondván, hogy ő tényleg nő. Bósza elnézést kért, majd egy poént is megeresztett, mondván, hogy azt hitte, Slota ül mellette, "akinek nem volt bátorsága eljönni". Mire Belousova: "még csak nem is hasonlítunk egymásra Slotával".
 

Nekimegy az SNS Bószáéknak

Ezután a nő közölte, hogy mi lesz a sorsa Bósza szervezetének - Nomos Regionalizmus, amelyet többszöri névváltoztatás után, negyedszerre volt hajlandó bejegyezni a belügyminisztérium - pártja szándékai szerint. Azt még ő is elismerte, hogy pártjának belügyminisztériumi alkalmazottja nem tehetett mást, mint engedélyezte a szervezet bejegyzését (bár hozzátette, hogy ezzel nem mentegetni akarja a szóban forgó alkalmazottat...). Ám az SNS a holnapi nap folyamán az ügyészséghez fordul, hogy indítsanak büntetőeljárást a szervezet tagjai ellen, mivel szerintük az elérhető dokumentumok alapján Bószáék nemzetiségi és faji gyűlölködést szítanak. Egy másik beadványt pedig a belügyminisztériumnak címeznek, azzal a kéréssel, hogy szüntessék meg a szervezetet. Mindez azonban nem elég, az SNS ugyanis a parlamentbe is beterjeszt egy törvénymódosító javaslatot, mely szerint a jövőben a minisztérium figyelmeztetés nélkül megszüntethet bármilyen olyan szervezetet, amely megalakulását követően olyan tevékenységet folytat, amelyre a bejegyzés során figyelmeztette a minisztérium az adott szervezetet, mint "megengedhetetlen tevékenységet".


Nem is olyan vicces ez a Bósza

Bósza ezután felolvasta az autonómia szó jelentését, mire Belousova a szlovák alkotmányból idézgetett. Az SNS alelnöke szerint Bószáék autonómia-koncepciója alapján az érintett területen élő 38 százaléknyi magyar fennhatósága alá kerülne az ott élő továbi 62 százaléknyi egyéb nemzetiségű állampolgár. Belousova szerint második és harmadik ránézésre nem is annyira vicces Bósza szervezete, ugyanis a koncepciót szerinte képzett jogászok, politológusok írták, ami azt jelenti, Bósza nem egy magányos harcos.

Bósza ekkor elővett egy feliratot, amelyen "közös területi autonómia és egyenlő jogok" felirat volt olvasható, majd elmagyarázta, mit is jelent mindez.


Ki asszimilálja önöket?

Belousova kétségbe vonta a magyarok asszimilációját, mikor Bósza éppen Dél-Tirol kétnyelvűségét hozta fel példaként, mondván, hogy a leendő autonóm területen bevezetendő hivatalos kétnyelvűség "majd megállítja az asszimilációt". "Kiét?" kérdezett közbe Belousova, "a magyarokét," felelte Bósza. "És ki asszimilálja önöket?" folytatta Belousova, "maguk," felelte Bósza, mire nevetés volt a válasz Belousova részéről. Bósza ezután számokkal igyekezett alátámasztani az asszimiláció tényét.


Mire jó ez az egész?

Belousova ezután Bósza előző szervezet-bejegyzési kísérletét rángatta elő, melynek Bószáék a "Juho-Hornozemsko" nevet akarták adni, ami Dél-Felvidéket jelent, a Felvidék elnevezés pedig hagyományosan vörös posztó az SNS szemében. A szélsőséges nő szerint ez a bizonyíték arra nézve, hogy Bószáék projektje is a magyarság újraegyesítését szolgálja. Feltette a kérdést, hogy ugyan mire kell ez az autonómia, mikor Szlovákiában olyan magas szintűek a kisebbségek jogai, mint sehol máshol Európában: Belousova szerint semmiféle asszimiláció nem történik, pusztán a magukat eddig magyarnak valló cigányok a legutóbbi népszámláláskor szlováknak vallották magukat.

Belousova megvillantott még egy keveset pártja Koszovó-fóbiájából, szerinte ez egy precedens, és az Európai Unió csődöt mondott ez ügyben. Bósza szerint viszont még Fico is elismerte, hogy az autonómia európai megoldás lenne Koszovó ügyében, ezért nem érti, hogy itthon miért nem lehet beszélni erről.

(Bumm - SzKR nyomán)