A parameter.sk vette észre, hogy Peter Pellegrini tót kormányfő méltatlankodott a Facebookon (!) amiatt, mert a felvidék 63-as főútjának egyik tábláját „magyarították”.

Peter Pellegrini Facebook-oldalán osztott meg egy fotót, amit állítása szerint "egy méltatlankodó autós" küldött be neki, mivel felfedezte, hogy Somorja előtt néhány kilométerrel „ismeretlen tettesek" kétnyelvűvé tették az egyik táblát – írta meg a parameter.sk. A jelenleg hivatalos Bratislava fölé Pozsonyt, Samorín mellé pedig Somorját írták fel.



(Facebook / Peter Pellegrini)

A tót miniszterelnök, azóta már törölt bejegyzésében azonnali vizsgálatot rendelt el a közlekedési minisztertől.

„Nem fogok ilyesmit tolerálni, és nem engedem, hogy ilyen módon sértsék meg a törvényt, így próbáljanak provokálni"

– írta a Facebookon pártelnöke, Robert Fico szellemében Pellegrini.

A parameter.sk megkereste a történetesen magyar közlekedési minisztert, Érsek Árpádot (Bugár kollaboráns pártjának embere - a szerk.) aki azt mondta: a törvény értelmében fog eljárni az útkezelő.

A nyilatkozat után azonban a szlovák kormányfő levette/levetette a bejegyzést – miközben ugyanis a miniszterelnök egy közúti táblával foglakozott, külügyminisztere lemondott, mert a szlovák parlament elutasította az ENSZ globális migrációs csomagját.

(HVG - Paraméter nyomán)

Kapcsolódó:

- Az ENSZ migrációs csomagjának elutasítása miatt távozik a tót külügyminiszter

- 12 év után: "Hedviga Malinová Zsáková" virágot kapott a felvidéki államfőtől

- Pozsonyban sem aratott tetszést az ENSZ migrációs csomagja - csak 10% állt ki mellette, köztük Bugárék