Ugrás a cikkhez
Reklám

A Munkácsi Vármúzeum pénteken pályázatot hirdetett Ukrajna címeremlékművének elkészítésére, amellyel valószínűleg a turulszobrot cserélik majd le a vár fokán álló obeliszk tetején – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

Az orgánum szerint az emlékműcsere feltehetően válasz a magyar kormány „ukránellenes és Ukrajnával szemben ellenséges retorikájára”.

A munkácsi polgármesteri hivatalnak eltökélt szándéka, hogy Ukrajna állami jelképével váltsa fel a Magyarország „katonai erejét jelképező” turulnak a város fölé magasodó emlékművét – írta a munkácsi városi tanácsi (közgyűlési) forrására hivatkozva a portál, amely szerint erre utal, hogy a Facebook közösségi portálon közzétett pályázatot a várban álló emlékmű talapzatának fényképével illusztrálták.



Forrás: zakarpattya.net.ua
Eredetileg a millennium évében, 1896-ban állították fel a munkácsi várban a turulmadaras emlékművet, amelyet a Kárpátalját megszálló csehszlovák hatóságok 1924-ben lebontattak. A megsemmisült emlékművet a fennmaradt tervek és fotók alapján Pákh Imre, munkácsi származású üzletember készíttette el és állíttatta vissza 2008-ban édesapja, Pákh Sándor kívánságára.

Az egytonnás turulszobor 2,5 méter magas, szárnyainak fesztávolsága 6 méter, a csőrében lévő kard súlya 70 kilogramm. A talapzat és a szobor együttes magassága 25 méter. Az emlékmű a várral együtt Munkács legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága.

(MTI)

Kapcsolódó: "Megoldási javaslat": a magyarokat elűzni, a helyükre ukránokat telepíteni, Kárpátalja-kérdés rendezve!





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából