Az ukrán büntető törvénykönyv hazaárulásra vonatkozó cikke alapján indított büntetőeljárást a Kárpátalja megyei ügyészség magyar állampolgárság kárpátaljai lakosok általi felvételének ügyében – jelentette be pénteken a megyei ügyészség sajtószolgálata.




A közlemény szerint az ügyészség a büntetőeljárást az ukrán büntető törvénykönyv 111. cikkének hazaárulásra vonatkozó 1. része alapján indította meg, amely az ügy előzetes jogi minősítése. A vizsgálatot a hatóság a médiában megjelent információk alapján kezdeményezte, amelyek szerint „ukrán állampolgárok Ukrajna szuverenitása és területi integritása elleni cselekményt követtek el” – áll a jelentésben, amely szerint az ügyben a nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) folytatja a Kárpátalja megyei ügyészség eljárásjogi irányításával.

Az ügy előzménye, hogy az Ukrinform ukrán állami hírügynökség rejtett kamerával készült videofelvételt tett közzé a napokban, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgársági esküt tesznek a beregszászi magyar konzulátuson. Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója szerdán egy televíziós interjúban azt állította, hogy a két ország között diplomáciai feszültséget okozó felvételeket egy állományban lévő ukrán határőr készítette, aki maga is magyar állampolgársági esküt tett.

Az ukrán büntető törvénykönyv említett cikke szerint mentesül a büntetőjogi felelősség alól az az ukrán állampolgár, aki nem hajt végre külföldi állam vagy szervezet megbízásából bűncselekményt, és önként tájékoztatja a hatóságokat a velük fenntartott kapcsolatáról és a tőlük kapott megbízásról.

Az ukrán törvények nem tiltják a kettős vagy többes állampolgárságot. Az alkotmány 4. cikke nem fogalmaz egyértelműen, amikor megállapítja, hogy Ukrajnában „egy (egységes)” állampolgárság van. Az állampolgárságról szóló törvény 2. cikke ezt úgy értelmezi, hogy az országon belüli egyes közigazgatási-területi egységekben nem létezhet más-más állampolgárság. Semmilyen ukrán jogszabály nem szankcionálja a kettős vagy többes állampolgárságot. Az állampolgársági törvény említett cikkének megfelelően – ha egy ukrán állampolgár felveszi más ország állampolgárságát, vagy más állam polgára ukrán állampolgárságot szerez –, akkor az Ukrajnához fűződő jogviszonyában kizárólag ukrán állampolgárnak tekintendő.

(MTI)