
Balogh Júlia főszerkesztő
Noha Autonómia Televízióként hirdették meg a Duna Televízió tematikus csatornáját, a vasárnap induló csatorna nézői a tévéképernyő felső sarkában a Duna II. logót láthatják majd.
Az autonómia szócskát a kép oldalán futtatták végig a csatorna látványtervezői. Amint a Krónika megtudta, azért kellett hátrébb vonni az autonómiát, hogy a csatorna neve ne riassza el a Magyarországgal szomszédos országok kábelszolgáltatóit a műsor továbbításától. „Ha ezek nem partnerek az Autonómia csatorna sugárzásában, nem tudjuk eljuttatni a műsort a nézőkhöz – ecsetelte a Krónikának Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. – A különböző nem hivatalos információk alapján úgy gondoltuk, ha ez megnyugtatja a kábelszolgáltatókat, elfogadható kompromisszum. Így is, úgy is Autonómia csatornának fogja nézni mindenki, mi is így hirdetjük, de megadjuk azt a lehetőséget, hogyha a kábelszolgáltatók Duna II. néven tűzzék műsorra.” Cselényi László szerint a kettős névhasználat azért is indokolt, mert a csatornának nem lesz a Duna Televíziótól eltérő arculata, a két csatorna egyes műsorai átjárhatók lesznek.
Balogh Júlia, az új csatorna főigazgatója elmondta, az egy éve meghirdetett televízió nevének módosítását követően eredményesebb tárgyalásokra számítanak a romániai kábelszolgáltatókkal. Húsvét vasárnapján ugyanis csak azok az erdélyi nézők láthatják az első, ünnepi műsort, akik műholdvevő készülékkel rendelkeznek. A főigazgató éppen csütörtökön folytatta első sikeresnek mondható tárgyalását a UPC kábelszolgáltatóval. „Előbb Autonómia csatorna néven kapták meg a dokumentumokat, és megijedtek az elnevezéstől. Most átküldtük nekik a műsorrendet, így láthatják, nem kell attól rettegni, hogy emiatt forradalom fog kitörni. Mi csupán be szeretnénk mutatni az európai autonómiamodelleket – nyilatkozta Balogh Júlia. – Mi nem vitát szeretnénk, hanem segíteni abban, hogy az autonómia gondolatát el tudják fogadni. Románia is európai uniós ország szeretne lenni, ezért nem árt, ha az európai modelleket itt is megismerik.” – tette hozzá.
Érthetetlennek tartotta a romániai kábelesek ódzkodását az audiovizuális tanács (CNA) alelnöke. Gáspárik Attila elmondta, a romániai kábelpiac 90 százalékát lefedő két cégnek, a UPC-nek és az RDS-RCS-nek magyar vezetője, illetve magyar tulajdonosa van. Az alelnök mégsem tartotta valószínűnek, hogy az Autonómia csatorna bekerüljön a kábelesek alapcsomagjába. „Abból olyan 24 órás műsort kínáló csatornák is kiszorulnak, amelyek sokkal többet tesznek a bekerülésért, mint a Duna Televízió” – tette hozzá. A kábeleseknek egyébként csupán bejelentési kötelezettségük van, jóváhagyást nem kell beszerezniük az új csatorna szórásához.
Kivárnak a kábelszolgáltatók
A Duna Televízió illetékeseivel folyó tárgyalások tényét a UPC kábelszolgáltató termékmenedzsere is megerősítette. Diana Segãrceanu lapunknak elmondta, ők a tévénézők igényei alapján alakítják ki a kínálatukat. Ha előfizetőik többsége kéri egy újabb csatorna felvételét a kínálatba, az UPC mindenképpen tekintettel lesz erre.
A kisebb cégek kivárnak – így a kézdivásárhelyi Polyp Kft. is, a nagy szolgáltatók helyi képviseletein pedig a fővárosi döntésre várnak. Információink szerint Székelyudvarhelyen az Astral tervezi a csatorna szolgáltatását, és a sepsiszentgyörgyi kábelszolgáltatók sem zárkóznak el ettől. Pete István, az RCS szentgyörgyi képviseletének igazgatója lapunknak elmondta, a telítettség miatt nem sugározhatják egyelőre az induló Autonómia csatornát. A jelenlegi körülmények között csak olyan sávra tudnák beprogramozni, amelyet nem minden tévékészülék fog be, és ez a nézők elégedetlenségét váltaná ki. Kónya Zsolt, a sepsiszentgyörgyi CVR kábelszolgáltató cég vezetője viszont ígéretet tett arra, hogy a CVR hamarosan több magyar adót tartalmazó programcsomagot tűz műsorra, amely tartalmazza az Autonómia csatornát is.
Adás napi nyolc órában
A Duna II – Autonómia műsorait napi nyolc órában, 17 órától éjjel 1 óráig láthatja a közönség. Keddtől minden nap lesz négy óra élő adás, ennek házigazdái: Baráth Edina, Káli Horváth Kálmán és Szántó Georgina. Határon túlról származó műsorvezető lesz az erdélyi Csáky Zoltán, a felvidéki Ciprusz Éva és a délvidéki Gubás Csilla.
Minden hétköznap napi 3 órában jelentkezik az EU-járat című információs és szolgáltató magazinműsor. A nap vendége című esti műsorban közéleti szereplők mondják el véleményüket a nap aktuális történéseiről. Az EU-járat további műsorai: az Autonómia ABC, amely az autonómia elméleti kérdéseit hivatott tisztázni, a Magánvélemény az utca emberét, a Tiszta hang pedig a gyerekeket szólítja meg.
A Duna Televízió Világunk című integrációs magazinja ezentúl hétköznaponként 17.30-tól, a Duna II. csatornáján jelentkezik. Ezt követi az Agora közéleti műsor, amely ifjúsági, gazdasági, kisebbségi, kulturális, politikai, egészségügyi és oktatási kérdésekkel foglalkozik. Számos idegen nyelvű dokumentumfilm-alkotás szerepel majd az adásban, ezeket magyar felirattal közvetíti a televízió.
A műsor készítésében részt vesznek a határon túli stúdiók is. Erről a főigazgató elmondta, egyelőre a Duna Televízió saját tudósítói hálózatával vették fel ennek érdekében a kapcsolatot. Mint mondta, elképzelhető, hogy a munkába bevonnák más szerkesztőségek, így a román közszolgálati televízió magyar szerkesztőségeinek munkatársait is.
(Krónika)