Az a fontos, hogy ma már nyíltan és világosan lehet beszélni az 1940-es években történtekről, ugyanakkor elő kellene mozdítani a történész vegyes bizottság munkáját, amihez politikai segítségre van szükség - hangsúlyozta Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az MTI-nek vasárnap a délvidéki Csúrogon, ahol az 1944-1945-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra emlékeztek.

Hozzátette: a történészek munkájának befejezése fel tudná gyorsítani a társadalmak múlttal való szembenézését. A megbékélés ugyanis – a politikus szerint – hosszú folyamat, annak a lelkekben kell lezajlania (máshol nem is számíthat rá, hisz bocsánatkérés helyett csak egy szemfényvesztő határozatot volt képes kipréselni magából a szerb szkupstina - a szerk.), “a köztudatban kell a dolgokat helyre rakni”.

Az áldozatok emlékművét Csúrogon három éve állították, akkor Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb államfő is fejet hajtott a második világháborúban és azt követően ártatlanul kivégzettek előtt.

Vasárnap politikai pártok, önkormányzatok, civil szervezetek, valamint a magyar diplomácia képviselői és magánszemélyek koszorúzták meg az emlékhelyet.

Valódi túlélők

Teleki Júlia túlélő, a csúrogi megemlékezés szervezője beszédében kiemelte: 72 évvel ezelőtt Csúrogon összeszedték a magyar férfiakat, és kivégezték őket, egyetlen bűnük az volt, hogy magyarok voltak. Hozzáfűzte, hogy sokáig emlékezni sem volt szabad, három éve viszont a túlélők már tisztességes emlékhelyen róhatják le kegyeletüket, ugyanakkor hátra van még a bocsánatkérés, és az elkobzott vagyon visszaszármaztatása.

Mina Jurisin, a Razzia 1942 Emlékbizottság titkára azokról a hétköznapi hősökről szólt, akik szomszédaikat mentették meg azzal, hogy életükkel kezeskedtek értük. 1942-ben a magyarok tudták így megmenteni szerb társaikat, 1944-1945-ben pedig a szerbek magyar ismerőseiket.

Egy eszmerendszert nem lehet egyetlen néphez sem kapcsolni – hangsúlyozta Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, majd úgy folytatta: egy eszmerendszernek nincs nemzeti vagy etnikai hovatartozása. Ezért az adott eszmerendszer nevében bűnöket elkövetőket sem lehet kizárólag egy, vagy akár több néphez kötni.

A kormánytisztviselő álomvilágban él

Pirityiné Szabó Judit, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője beszédében a történelmi léptékű francia-német megbékéléshez hasonlította a magyar-szerb megbékélést, amellyel a két nép számtalan európai nép számára nyújthat példát.

1941 áprilisában a Délvidék egy része visszatért a magyar fennhatóság alá. Újvidéken és környékén a magyar honvéd- és csendőralakulatok által 1942 elején végrehajtott partizánvadász rajtaütésekben közel 3-4 ezer ember vesztette életét (mivel a jugoszláv hatóságok egy háború utáni kivizsgálás során 1015 áldozatot azonosítottak név szerint, így a történészek valójában másfél ezres veszteséggel kalkulálnak - a szerk.), főként szerbek és zsidók - kesereg összefoglalójában az MTI.

Az 1942-es “hideg napok” után két és fél évvel, az 1944. október 17-től 1945. február 1-ig tartó jugoszláv katonai közigazgatás idején Tito partizánjainak megtorlásában több tízezer délvidéki magyart végeztek ki. A legvéresebb események színhelye Csúrog, Mozsor és Zsablya volt, ahol szinte a teljes magyar lakosságot kiirtották.

A túlélőket gyalogmenetben a járeki gyűjtőtáborba vitték, ahol hat-nyolc hónapot kellett eltölteniük. A nélkülözésekbe több ezren belehaltak, a túlélők soha nem térhettek vissza otthonaikba. A történtekről 1990-ig beszélni sem lehetett. A szerb kormány 2014-ben, hét évtized után helyezte hatályon kívül a három vajdasági település (Csúrog, Mozsor és Zsablya) magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó határozatot.

(MTI nyomán)