Zsinagógát építenének a Pozsony egyik jelképének számító Szent Márton-dóm, ismertebb nevén a koronázási templom mellett 5 millió euróért. Andrej Hryc, a 65 éves színész-vállalkozó nagyratörő tervei szerint az új zsinagógát holokauszt-emlékműként húznák fel.

„Úgy döntöttünk, hogy egyesületet hozunk létre azzal a céllal, hogy megújítsuk Pozsony jelképét, az óvárosi neológ zsinagógát. Az eredetit akkor bontották le, amikor a hidat építették” – mondta Hryc keddi sajtótájékoztatóján. A terveit részletekbe menően kidolgozta, az új zsinagógát az eredeti helyén szeretnék felépíteni.



"Andy" Hryc bemutatja nagyratörő tervét

„Célunk a zsinagóga teljes rekonstrukciója. Mindenki, aki Pozsonyba érkezik, a Szent Márton-dómot és az új neológ zsinagógát látja” – mondta a színész.

Holokauszt-emlékműként ünnepelnék a zsinagógát

„Nem a zsidó közösség számára szeretnénk liturgikus helyet építeni, a zsinagógát, mint a holokauszt emlékművét szeretnénk ünnepelni. Az oldalsó márványfalra annak a 7000 szerencsétlen pozsonyi zsidónak a nevét gravíroznák, akik nem tértek haza” – tette hozzá Hryc. Az épület belsejében a multifunkciós kulturális központot hoznának létre, de kérdés, hogy ki fizetné ki az építkezést.



A Szent Márton-dóm, a magyar királyok koronázási temploma lesz megcsúfolva

„Engedélyt kaptunk a közadakozásra, a telefonszolgáltatók ajándékozó sms lehetőségével támogatnak minket, amelynek 1 eurós értékét teljes mértékben az egyesület kapja meg. Nincsenek azonban illúzióink az adakozás kapcsán, de hiszem, hogy külföldön találunk majd alapítványokat, alapokat” – reménykedik a színész.

Ha még nem tették meg, érdemes lenne szólniuk Orbánék zsinagógafelújítás-ügyi biztosának, azonnal kinyílna a holokamukassza, mint tette azt legutóbb a kolozsvári zsinagóga esetén.



Ez még csak egy makett, de nyilván gyorsan összejön a pénz a valódira is, pláne ha szólnak Latorcainak

Két évvel ezelőtt a megye és az állam 200 ezer eurót adott a zsinagóga konstrukciójának felállítására az Elveszett város című projekt keretén belül.

"Andy" Hryc színészi karrierje mellett arról ismert, hogy a bársonyos forradalom után megalapította a Twist Rádiót, amelynek 2004-ig igazgatója volt, 2005-től a Rádio Twist rt. igazgatóságának alelnöke. Mindemellett a Seychelle-szigetek tiszteletbeli konzulja.

(Pluska - Sme - Bumm nyomán)

Kapcsolódó: A Mazsihisz "kérte", és megadatott: a kolozsvári zsinagóga is a mi adónkból újul meg