A DélHír Portál tegnap számolt be - egy belgrádi lapértesülésre hivatkozva - arról a hírről, miszerint Horgos közelében migránsok tömege „Allah akbar" felkiáltással visszavonulásra kényszerítette a velük szemben eljárni próbáló szerb belügyi szerveket.

Az agresszív migránsokról szóló beszámolót több anyaországi balliberális portál is kamuhírnek minősítette. A portál utánajárt, hogy a délvidéki valóságot a budapesti légkondicionált szerkesztőségekből megfejteni kívánó médiazsidóknak van-e igazuk, vagy Délvidéken a helyzet valóban ilyen súlyos.

Az esetet Bacskulin István, Horgos polgármestere is megerősítette

Bacskulin István, Horgos vezetője a DélHírnek telefonon nyilatkozva erősítette meg a hír hitelességét. Leszögezte, hogy az ezer főre becsült csoport száma valóban túlzó, ugyanis valójában "csak" néhány száz főből állt az a migránscsoport, amely szembeszállt a rendőri intézkedéssel.



Bacskulin István, Horgos polgármestere

A menekülteknél lévő husángokról és botokról szólva pedig elmondta, hogy szinte az összes migráns csoport "felfegyverzi" magát a zöldhatárra indulva. Azonban ezt „óvintézkedésként” teszik, hiszen a községben és a határ túloldalán is komoly bűnszervezetek működnek, a migránsok tőlük igyekeznek megvédeni magukat - mondta Bacskulin. A faluelnök arról is beszámolt, hogy információi szerint embercsempész csoportok több esetben rabolták már el a menekültek gyermekeit, és váltságdíjat követeltek értük, így aztán érthető, hogy a migránsok is igyekeznek megvédeni magukat.

A falu helyi közösségének elnöke hosszasan sorolta azokat a példákat is, hogy különböző bűnözői csoportok hogyan gazdagodtak meg a Délvidéket ellepő migrációs hullámon. "Akik nem hiszik el, mi történik Horgoson, azok jöjjenek el bármelyik este, és szívesen megmutatjuk nekik" - hangsúlyozta Bacskulin István.

„Az ablakom alatt történt az eset”

A délvidéki portál egy nevének elhallgatását kérő idősebb szemtanú is nyilatkozott, aki szintén megerősítette a történteket.

A horgosi faluszélen élő hölgy elmondta, hogy először a kutyaugatásra, majd pedig az ordibálásra lett figyelmes valamivel éjfél előtt. Mint mondja, a falu központjától a nemrégiben újranyitott Horgos II. határátkelő melletti zöldhatár irányába tartott a tömeg. Saját bevallása szerint még sosem látott ekkora, együtt mozgó migránscsoportot, saját becslése szerint 2-3 százan lehettek.



"A csoport ezután átlépte a szerb-magyar határt" (illusztráció)

"Az eset szinte a házunk előtt történt, a fiammal együtt néztük végig, ahogy a tömeg ordibálva vonult a zöldhatár felé, közben fenyegetőző hangon ordibáltak, mintha tüntettek volna valami ellen, a csoportban lévő asszonyok pedig a nyelvüket pörgetve adtak ki valami rémisztő és furcsa hangot " - meséli a történteket a DélHírnek az eset szemtanúja.

Beszámolója szerint ekkor előbb egy fekete hatósági terepjáró érkezett a helyszínre, majd pedig egy rendőrségi autó. "A gépkocsiból egy rendőr kiszállt és valamit az égbe tartva mutatott a menekülteknek, sajnos nem láttam, mit, de erre még jobban feldühödött a tömeg és megindultak a rendőrök irányába, akik szinte az utolsó pillanatban ugrottak be az autókba, mielőtt elérte volna őket az ordító tömeg. Az eset után még sokáig hallottuk őket. A fiam csak ezután mert kimenni az utcára megnézni, hogy merre vonultak el. Sokáig azt sem fogtuk fel, hogy csak álom volt-e az, amit saját szemünkkel láttunk, de az valóban megtörtént".

A csoport ezután átlépte a jelenlegi szerb-magyar határt.

(DélHír nyomán)

Előzmény: Ezer felfegyverkezett betolakodó rohamozta meg Allah akbarozva a jelenlegi szerb-magyar határt Horgosnál