Ugrás a cikkhez
Reklám

Elutasították a felvidéki Bős község lakói a helyi migrációs tábor újranyitását azon a népszavazáson, amelyet a kérdésről vasárnap tartottak a településen.

A népszavazáson a település megközelítőleg 4300 szavazásra jogosult polgárának 58,43 százaléka vett részt, így a referendum érvényes volt - jelentette be a szavazatok összeszámolását követően a népszavazási bizottság elnöke. A reggel héttől este hétig tartó voksoláson a résztvevők 96 százaléka igennel, 4 százaléka pedig nemmel válaszolt a referendum egyetlen kérdésére, amely így hangzott: "Ellenzi Ön egy ideiglenes menekülttábor létesítését Bősön, a Szlovák Műszaki Egyetem Épületében?"

A népszavazás a műállam szerint hatályos törvények szerint nem számít ügydöntőnek, vagyis annak eredménye semmire sem kötelezi a menekülttábor újranyitásáról döntést hozó belügyminisztériumot, amely erre korábban közleményben is felhívta a figyelmet.

A többségében magyarok lakta, csallóközi Bősön, amely alig húsz kilométerre van a határ túloldalán, Vámosszabadiban működő tábortól, azt követően írták ki a népszavazást, hogy a helyiek és a többi környékbeli település lakói körében komoly tiltakozáshullámot váltott ki annak a híre, hogy a szlovák belügyi tárca újra kívánja nyitni a településen 2009-ig működő és akkor bezárt tábort.

A tót belügyi tárca Bősre ideiglenesen 500 - korábban az ausztriai traiskircheni táborban elhelyezett - migránst készül áttelepíteni.

A migránsok ideiglenes felvidéki elhelyezéséről július 21-én Bécsben írt alá megállapodást a tót és az osztrák belügyminiszter. A megállapodás és a migrációs tábor várható újranyitása ellenérzéseket váltott ki a helyiekben, akik leginkább saját biztonságuk miatt aggódnak, illetve azért is, mert úgy vélik, a turisták szemében csökkenhet az idegenforgalmi bevételekre is számító település attraktivitása.

A népszavazás eredménye a helyi közhangulat alapján "borítékolható" volt, kérdésesnek inkább a választói részvétel aránya számított: a csaknem 60 százalék viszonylag magasnak számít, tekintve, hogy a településen a mostanit megelőzően egy alkalommal már rendeztek népszavazást a kilencvenes években, akkor a község várossá nyilvánításáról dönthettek volna a helyiek, ám a referendumon csak a voksolásra jogosultak 47 százaléka vett részt, így az nem volt érvényes.

Fenes Iván, Bős polgármestere az eredmények ismertetése után az MTI-nek jónak minősítette a voksolás részvételi arányát. Hozzátette: az eredmény feljogosítja arra, hogy a jövő hét folyamán levélben forduljon a belügyminisztériumhoz és a bevándorlási Hivatalhoz, s kérje az illetékesektől, hogy vegyék figyelembe a referendum eredményét.

A bősi táborba már augusztusban megérkezne a migránsok első, 250 fős csoportja, a fennmaradó 250 migránst pedig szeptemberben helyeznék át - közölte az MTI-vel a "szlovák" belügyminisztérium sajtóosztálya pénteken.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: A bősiek nem kérnek az idegenekből - a tót kormány magyarlakta területekre telepíti a betolakodókat





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából