A német hatóságok őrizetbe vették Kerekes Gábort, Nagy Zsolt korábbi távkölzési miniszter tanácsadóját, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt ügyvezető alelnökét, a stratégiai privatizációk ügyének egyik vádlottját – közölte szerdán a Mediafax romániai hírügynökség.

Kerekes Gábor németországi őrizetbe vételéről a bíró számolt be a per szerdai tárgyalásán, és egyben azt is közölte, hogy a stratégiai privatizációk pere december 8-án, a vádlók és a védők záróbeszédeivel, majd az ítélethirdetéssel folytatódik.

Kerekes ellen október közepén adtak ki nemzetközi elfogatási parancsot, amikor a román hatóságok azzal szembesültek, hogy nem jelent meg a jogerős ítélet kihirdetéséhez közeledő per tárgyalásán a legfelsőbb bíróságon.

A perben mind Kerekes Gábort, mind Nagy Zsoltot bűnszövetkezet létrehozásának vádjával alapfokon öt év börtönbüntetésre ítélték.

(MTI)