Írásunk voltaképpen semmi újdonságot és meglepetést nem fog tartalmazni: a tótok ismét csak azt hozták, ami létezésük karakterisztikus alapeleme: a felvidéki sajtó ismételten magyarellenes diszkriminációról tudósított. A tót atyafiak időzítése ugyancsak „jól” sikeredett: a dunaszerdahelyi véres „szlovák” rendőrterror hatodik évfordulójára datálták az eseményeket. Közismert, hogy 2008. november 1-jén a tót rendőrállatok Dunaszerdahelyen minden ok nélkül bestiális magyarverést rendeztek. Így a város azóta már nemcsak a felvidéki magyarság egyik utolsó bástyája, hanem a magyargyűlölet jelképe is. A DAC-Slovan felvidéki rangadón ugyanis a tót kommandósok vadállati módon rátámadtak a magyar szurkolókra, egy fiatal srácot halálra vertek, akit később sikeresen újraélesztettek. S persze ne feledkezzünk meg az első bécsi döntés holnap esedékes 76. évfordulójáról sem, ami valamiképpen mindenkor frusztrálja a történelmi haza nélküli tótságot.

Egyesek nehezen viselik az őshonos neveket (Fotó: Új Szó)
Aztán ez év augusztus 18-án reggel egy diáklány magyarul kért jegyet Köbölkútra a párkányi vasútállomás 2-es számú pénztárában. Beszámolója szerint a pénztárosnő felszólította, hogy szlovákul beszéljen, mire ő ezen a nyelven azt válaszolta, nem ért szlovákul. A jegykiadó erre méltatlankodni kezdett, hogyhogy nem beszéli az „államnyelvet”, ha előbb is szlovákul szólt hozzá. A vásárló próbálta megmagyarázni, hogy csak néhány szót ismer. A válasz nyilvánvalóan nem nyerte el a kiszolgáló személyzet tetszését, mert a sértett beszámolója szerint a „kokoti Maďari” („f*sz magyarok”) megjegyzés mellett pofátlanul arrogáns módon a földre hajította a visszajáró egy részét. Tette mindezt annak ellenére, hogy nyilvánvalóan értett magyarul, hiszen az utas végül is oda kapta a jegyet, ahová magyarul kérte. A hivatalos vizsgálat persze – már ahogy ez lenni szokott – azt állapította meg, miszerint a pénztárosnő pontosan nem emlékszik az elhangzottakra, de olyan értelemben válaszolt, hogy a dialógus során nem hangoztak el semmilyen, a vásárlót becsmérlő kifejezések. No, természetesen.

S most itt a legfrissebb pofátlan, impertinens tót szemétség. A felvidéki Új Szó című újság 2014. október 31-ei lapszáma arról ad hírt, hogy a Szenci és a Galántai járásban több település helységnévtábláját megrongálták, és azokat „Slovensko” feliratú matricákkal gyalázták meg, illetve ellopták. Az ősi magyar földön a Szenc melletti Magyarbél (ideiglenes nevén Vel’ky Biel) település nevét ragasztották le, a Galántai járásban pedig négy magyar helységnévtáblát szentségtelenítettek meg bizonyos tót hazátlanok, illetve emeltek ki a helyükről – ők alighanem más etnikumúak voltak.

Szenczi Molnár Albert
Mivel ősi, híres magyar városokról van szó, nem hagyhatom említés nélkül, hogy Szenc a 15. század második felében már mezőváros, privilégiumait Hunyadi Mátyástól kapta. 1480 körül vásártartási jogot is szerzett. 1574. augusztus 30-án itt született Szenczi Molnár Albert magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító. Munkásságának nagy elismerése, hogy arról dicsérettel emlékezett meg még Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi rekatolizáció vezető alakja. A kapott kiváltságok a város gyors gazdasági fejlődéséhez vezettek. Szenc csakhamar a vidék gazdasági központja lett fejlett kézművességgel. Jóka legfőbb nevezetessége, hogy a helyi hagyomány szerint 1705-ben Bercsényi Miklós a jókai óriásplatán alatt tartotta haditanácsát. Galánta pedig arról híresült el, hogy e helyen gyűjtötte Kodály az 1933-ban komponált Galántai táncok című kompozíciójához a helyi népdalokat. Itt hagyományosan híres cigányzenészek éltek korábban, és Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét. Híres volt akkor a galántai banda, Mihók prímás alatt, de még híresebb volt száz évvel azelőtt. 1800 táján Bécsben több füzet magyar tánc jelent meg. Fényes Elek is így ír nevezetes, Pesten 1851-ben megjelent Magyarország geographiai szótárában Galánta címszava alatt róluk „Az ide való czigányok híres muzsikusok.”

Nos, a dolog pikantériáját az adja, hogy az Új Szó tudósítása szerint „A Szenc és Jóka közötti összekötő út melletti táblát ellopták” – tájékoztatta a sajtót Farkas Imre, Jóka polgármestere. Elmondta, nem tudják, ki az elkövető. Nos, e tekintetben nekünk vannak sejtéseink. Miként a trianoni országban is az efféle fém- és kábelmobilizálási tevékenységet a cigányság végzi, aligha tévedünk nagyot, hogy jó okkal gyanakszunk kedvenc etnikai kisebbségeinkre.

Természetesen a rendőrség nem tud elkövetőkről – miért is tudna, ha magyarokat ér sérelem – s vélhetőleg soha nem is kerülnek meg a tettesek. Az viszont impertinens pofátlanság, amit a tótság ma már napi rendszerességgel megenged magának. Nyilván súlyos frusztrációélményét – tekintettel arra, hogy hazát, földet, múltat, címert és fővárost, mindent a magyarságtól lopott – kívánja oly módon kompenzálni,hogy a legpitiánerebb ügyektől a legdurvább hatósági erőszak alkalmazásáig lépten-nyomon porig kívánja alázni honfitársainkat.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info