Várhatóan még idén tárgyalja Robert Fico kabinetje a szlovák állampolgársági törvény módosításának tervezetét - közölte kedden a belügyminisztérium.

A szaktárca tájékoztatása szerint a tervezet már augusztusban elkészült, az viszont, hogy a jogszabály mikor kerül a kormány asztalára, attól függ, mikor zárulnak le a törvénytervezetről a nemzetközi intézményekkel folytatott egyeztetések.

Egyelőre nem világos, hogy az új jogszabály milyen változtatásokat tartalmaz. A törvény tartalmi részéről Robert Kalinák belügyminiszter egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: hasonló feltételeket fogalmaz meg a szlovák állampolgárság elvesztése és visszaszerzése kapcsán, mint az az ellenzéki módosítás, amelyet a pozsonyi törvényhozás májusban elutasított.

Az a módosítás nem hozott volna érdemi változást a felvidéki magyarok számára, ugyanis csak azok számára tette volna lehetővé, hogy megtartsák, illetve visszakapják szlovák állampolgárságukat, akik külföldi tartózkodásuk idején vették fel egy másik ország állampolgárságát, s az adott időszakban nem rendelkeztek állandó szlovákiai lakhellyel.

A jelenleg hatályos állampolgársági törvény, amelyet Robert Fico előző kabinetje hagyott jóvá 2010 tavaszán, úgy fogalmaz: elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként egy másik ország állampolgárságát veszi fel.

Az alkotmánybíróság által is vizsgált törvény alapján, annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, 641-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 42 felvidéki magyar is.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Martonyi megint arról hazudozik, hogy "a magyar-szlovák kapcsolatok új lendületet vettek"

- Miközben naponta zaklatják és üldözik a felvidéki magyarokat, Németh Zsolt arról ad interjút, hogy "Szlovákia erős partnerünk"

- Orbán ivócimborájának elege van a "kisebbségi zsarolásból", Felvidékünk pedig "a szlovákoké"