Közel száz esztendeje lerombolt emlékmű támadt fel poraiból Csíkcsomortánban. A Kárpátok Őre nevű alkotás péntek este megtartott avató ünnepségen a történelmi egyházak, civil szervezetek és politikai pártok (RMDSZ, EMNP, MPP), illetve a Székely Nemzeti Tanács képviselői egyaránt részt vettek. A felszólalók kivétel nélkül az összefogás fontosságát hangsúlyozták, kifejezvén, a székelység jövője múlik azon, miként reagálunk a bennünket sújtó többségi politikai döntésekre.
A történelmi egyházak képviselői közösen áldották meg a csomortáni emlékművet
Az emlékmű felállításával tulajdonképpen az egykori határvédő székelyek előtt szerettek volna tisztelegni a helybéliek. Az eredeti szobrot még 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám a háború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került most a csomortáni iskola udvarára. Az ünnepség egyúttal tisztelgés volt a dicsőséges pozsonyi csata 1106. évfordulója előtt.
A románok által lerombolt eredeti szobor Kolozsváron (1918)
(Székelyhon nyomán)
Kapcsolódó: A csonka hazában sem nyugodhat a Kárpátok őre - emlékműgyalázás Budakalászon