
Húszezren vettek részt a Székely Nagygyűlésen, ahol dr. Csapó I. József felolvasta a székelység kiáltványát. Senki nem élhet vissza türelmünkkel és jóhiszeműségünkkel: "Még kér a nép" - hangsúlyozták a szónokok.
A nagygyűlést TransylMania etnorock együttes fellépése nyitotta meg. A város központját lezárták, a Márton Áron tér megtelt fiatalokkal, sokan díszmagyarban érkeztek. Az emelvény fölött az ENSZ Chartából idéztek három nyelven :
„Az önrendelkezés minden népek joga"
A nagygyűlést minden nagyobb román televízió közvetítette. Az eseményre nem csak Székelyföld, de egész Erdély területéről mindenhonnan érkeztek, a rendezvény kezdetén vonultak fel a különböző települések küldöttei, tábláikon rovásírással is szerepeltek a helységek nevei. A helyiek tapsviharral fogadták őket, akárcsak a belső-magyarországi testvéreiket.



Önrendelkezést a székelyeknek, autonómiát Székelyföldnek! - nyitotta meg a nagygyűlést az ünnepség szóvivője.
Elsőként Szász jenő székelyudvarhelyi polgármester szólt a gyülekezethez. A nyelvében egységes magyar nemzet március 15-én a szabadságot ünnepli – szögezte le már indulásból a szónok. Tudunk-e még hinni a szabadságban, akarunk-e tenni érte? - tette fel a kérdést. A szabadság ma autonómiát jelent, nem többet, és nem is kevesebbet annál, amit a román hatalom 1918. december 1-én megígért nekünk, mondta. Egyenlő méltósággal akarunk élni szülőföldünkön! - ezt a békés üzenetet küldjük a nagyvilágnak, jelentette ki, hozzátéve: jóhiszeműségünkkel és türelmünkkel senkinek nem szabad visszaélnie.

A polgármester után Tőkés László református püspök köszöntötte az ünneplőket, román nyelven is üdvözölte azokat a nemzettársainkat, akik ezen a nyelven értenek jobban. Márton Áron 1946-os csíksomlyói pünkösdi búcsún mondott szavait hozta példaként: szabad emberekhez és szabad néphez méltó életetakarunk élni, mert ehhez istenadta jogunk van. Tiltakoznunk kell jogainkért és szabadságunkért, ma is ezt tesszük, akárcsak harcos elődeink tették 48-49-ben.
A történelmi egyházak is felsorakoztak népünk érdekében és védelmében, vállalva a rájuk eső felelősséget és szolgálatot, jelentette be a püspök.
Az önrendelkezés és a nemzeti egyesítés eszméje 48 eszméje. Ez itt és most jogot és szabadságot jelent, egy szóban: autonómiát, állított párhuzamot Tőkés László. Ugyanakkor keserűen jegyezte meg, hogy az RMDSZ csúcsvezetése azzal vádolta a nagygyűlést, hogy önös politikai érdekeikben cselekszenek. Kérjenek bocsánatot ezért a durva sértésért, szólította, fel az RMDSZ-vezetőséget, a tömeg hangos helyeslése közepette, s kérte, térjen észhez, vállaljon közösséget és párbeszédet az autonomistákkal, együtt vívhassuk ki önrendelkezésünket.
A határmódosítás nem járható út, de ha elvették tőlünk a területet, cserébe kérünk autonómiát! - mondta Tőkés. Példának hozta fel, hogy Moldávia autonómát adott a gagauzoknak és Transznisztriának, csak hogy ne szakadjanak el.
Tőkés László RMDSZ-román párbeszéd helyett magyar-román párbeszédre szólított fel A püspök szerint az európai nemzetek uniója az autonóm nemzeti közösségek unióját is kell jelentse. Székely testvéreim, legyen intő figyelmeztetés számotokra, hogy ha nem vívjátok ki az autonómiát, ti is a Partium és a többi szórvány sorsára fogtok jutni! - figyelmeztetett. A római katolikus egyház, az EMNT és a Székely Nagygyűlés határozatot hozott: nemzeti imaévet hirdet a romániai magyarok lelki megújulására – fejezte be beszédét Tőkés László.


Dr. Csapó I. József Bardócz Ferenc gyergyóditrói és Román Attila vargyasi polgármesternek és az önkormányzatnak Gábor Áron díjat adott át. A Nagygyűlés szóvivője bejelentette hogy körülbelül húszezer ünneplő van Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren. Mindkét kitüntetett szólt néhány szót az ünneplőkhöz.

Raffay Ernő történész beszédében a székelység ősi jogának és jussának nevezte az autonómiát. Azt állítják, hogy az autonómia nem Európa-kompatibilis, de ezen a területen már 800 éve Európához illő autonómia létezett, a székelyek és a szászok autonómiája, mondta. Az Unió egyik alapelve az, hogy a dolgokat nem a központban, hanem ott kell megoldani, ahol azok felmerültek. - szögezte le Raffay. Felidézte az 1918-as gyulafehérvári határozatot, amelyben megígérték a teljes nemzeti szabadságot. Utalt Traian Basescu román államfő nyilatkozatára, melyben autonómiát javasolt Koszovó számára. Ha Koszovó autonomiát kaphat a román elnök szerint, akkor adja meg ugyanezt Székelyföldnek is! - mondta Raffay. Smaranda Enachet is idézte, aki azt mondta, hogy az, hogy ma Székelyudvarhelyen nagygyűlést szerveznek az autonómiáét, annak a román vezetés a legfőbb okozója, amiért azt mindeddig megakadályozta. A neves történész Petőfi soraival zárta beszédét:
„Még kér a nép, most adjatok neki
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad..."

Raffay Ernő beszéde után Gazda Zoltán színművész szavalta el rendkívül szuggesztív módon Ady Endre Felszállott a páva című költeményét.
"Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. "


A Nagygyűlés végén a Székely Nemzeti tanács elnöke, Dr. Csapó I. József emelkedett szólásra. Nem akarunk kiszolgáltatottságban, alárendeltségben élni, a területi autonómia ősi jussunk, erről soha le nem mondunk! Alapvető emberi jogainkért demokratikus eszközökkel küzdünk. - mondta Csapó. Autonómiát, szabadságot a székelységnek! Követeljük, hogy tartsák be az 1918 december 1-én tett ígéretüket!


A nemzetállam fogalma túlhaladott, azt Románia alkotmányából törölni kell. - szögezte le Csapó. Az Európai Unió orvosolja a 86 évvel ezelőtt elkövetett jogfosztást: tegye Románia csatlakozási feltételévé Székelyföld területi autonómiáját! Az ENSZ gyakoroljon felügyeletet Székelyföld autonóm státusának rendezése fölött, követelte.
Autonómiát Székelyföldnek, Szabadságot a Székely Népnek! - nyilvánította ki akaratát kiáltó szóval a húszezres tömeg Csapó József kezdeményezésére.


A Nagygyűlésről az előzetes hírekkel ellentétben a Duna Televízió élő közvetítést adott. A rendezvényre sem a román elnök, sem az RMDSZ vezetői nem mentek el.
Melléklet 1: a Kiáltvány.
Melléklet 2: A közfelkiáltás (amatőr videofelvétel).
Kép és szöveg: Kuruc.info