Tavaly még ez a tábla hirdette a komcsik<br />bűnét (Fénykép: Víg Sándor, Magyar Mérce)
A Magyar Katolikus Egyház síri csendjét megtörve, az eredeti Regnum Marianum templom helyén területileg illetékes plébános, Pajor András atya a Nemzeti Hírhálón reagált a Kuruc.info cikkére. A szerkesztőségünk által is nagyrabecsült pap írásában az egyház politikai meghunyászkodását – melyet képeink is kifejeznek - nem elemzi.

Nosztalgia vagy élő kereszténység?

Kétféle remény él bennem az eredeti Regnum Marianum templom újjáépítésének kérdésével kapcsolatban. Az első, hogy a hivatalos egyházi vezetés nem fog megkerülni, ha érdemben fontolóra veszi e törekvést, mert a terület illetékes plébánosa én vagyok, aki pontosan ismerem azokat a hitéleti szempontokat, amelyeket mindenképpen mérlegelni kell az első kapavágás előtt. A másik, hogy éppen engem senki nem tart

Az új felirat &#8222;politikailag korrekt&#8221; &#8211; Erdő<br />Péterék műve (Fénykép: Stoffán György)
kerékkötőnek semmilyen nemes kezdeményezéssel szemben. (Kuruc.info kommentár: így van, leszámítva a Vasárnapi Újság új, gyurcsánybérenc főszerkesztőjét, aki Tőkéssel együtt Pajor atyát is kirúgta nemrég.)

Szűz Máriának, mint Magyarok Nagyasszonyának és Főpátrónájának tiszteletét én magam is folyamatosan szorgalmazom és terjesztem. Ennek áldásait azonban nem feltétlenül azonosítanám a Regnum Marianum mozgalom működésével. Fiatal papi éveimben tapasztaltam, hogy mekkora csapás volt a bulányista közösség a magyar egyházon, milyen megosztó tényezőként csapolta le az üldözött egyház maradék erejét. Ezzel szemben többször tűnt fel a Regnum úgy, mint a hűség és megerősítés közössége, mígnem maga is kettészakadt. Az igazi baj nem is ez volt: lehet, hogy csak én vagyok nagyon peches, de eddig valamennyi plébániámon akadályozó tényezőként találkoztam vele, amely legjava híveinket és hittanosainkat úgy fölözi le, hogy semmiféle lelki támaszt nem nyújt általuk vagy helyettük.

A jelenleg két táborra szakadt Regnumnak az egyik szárnya óhajtaná a Rákosi által lerombolt templom újjáépítését. A lerombolás szörnyű és gonosz barbárság volt, ez kétségtelen. A Zoborhegy téri Regnum templom, plébánia és lelkigyakorlatos ház azonban egy csendes és jó közlekedésű helyen épült fel, ám ezen nyugodtan vitatkozhat mindenki, aki óhajt. A jelenlegi Regnum kereszt egy kilométeres körzetében a következő templomok találhatók:

1. Kassai téri Szentlélek Plébániatemplom
2. Hermina Műemlék Kápolna (Szent Sír Lovagrend)
3. Városligeti Jáki kápolna
4. Hermina úti ferences nővérek temploma
5. Szent Család Plébániatemplom
6. Uzsoki utcai kórház kápolnája

A felsorolt templomok - beleértve a kórházkápolnát is - rendszeresen működő, legalább hetenként nyilvános szertartásoknak otthont adó szentélyek. Az esetleg felépülő Regnum templom lenne tehát köztük a hetedik, a városnak ma már - ha tetszik, ha nem - az egyik legzajosabb helyén, ahol a különféle felvonulások és rendezvények egy része alapvetően méltatlan egy templom közelségéhez. A fő probléma azonban nem is ez, sokkal inkább az, hogy ki járna ide? Megtérő hitetlenek? Akkor épüljön fel, én is támogatom, de erre igen kicsi az esély. Feltételezem, hogy más templomokból, plébániai közösségekből jönnének ide misére. Tehát maradék híveinket tovább aprózná a templomhalmozás. Na és ki végezné a szentmisét? Én, vagy a káplánom? Ezt jobb, ha mindenki kiveri a fejéből, a kötelezettségekből így sem látunk ki. Regőczi atya? Bocsánat a tapintatlanságért, de meddig? Vagy egy-egy aktív lelkipásztor vonná ki magát elsődleges kötelességi köréből?




Nos, kedves magyar testvéreim, minden Isten Országát és a magyarság ügyét szolgáló kezdeményezésnek lelkes támogatója vagyok, ennyire már mindenki ismerhet, de a Regnum templom kérdésének feszegetése bizony elhibázott lépés volt. Ezzel a patetikus problémával kár rombolni az egyház tekintélyét, van elég bajunk, feleslegesen, és erőlködve ne szaporítsuk. A bizonyára máris készen álló többszáz milliós fedezetet sokkal inkább érdemes lenne elhagyatott vidékek templomaira, plébániáira, közösségi házaira fordítani, mert ha ma a nemzeten és a nemzet egyházán valami segíthet, az az eleven hitélet, és nem a zengedező, költséges és megosztó nosztalgiázás.

Pajor András atya

A vitát elindító cikkünk:
Egyházi tabu: Regnum Marianum